Pénzügy

Csányi Sándornak a sportolók miatt lehet szüksége a magánkórházra

Az OTP vezérének cége a jövőben az államilag jelentősen támogatott sportegészségügyet erősítené az újonnan kinézett budai magánkórházában – szolgált újabb részlettel az Index Csányi Sándor újabb befektetéséről.

Csányi Sándor beszáll a magán-egészségügybe
Az egyik vezető szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett szerez közvetett irányítást.

A lap becslése szerint akár évi 4-5 milliárd forint állami támogatás is mehet a sportegészségügyre, ebből is profitálna a Csányi által megvásárolni kívánt Budai Egészségközpont. Jön az újabb olimpiai felkészülés, a tao-pénzek áramlanak a sportszervezetekhez, lesz terepe a sport fejlesztésével kapcsolatos tevékenységeknek.

A lap úgy tudja, hogy az egészségközpont úgynevezett 4-es épülete, egy 3000 négyzetméteres csarnok lehet alkalmas arra, hogy elkészüljön az a sporttudományi központ, amelyhez hasonló nincs Kelet-Európában, és amely a Barcelona és a Borussia Dortmund hasonló létesítményeit másolná.

Állítólag a ragyogó sportkomplexum már több tárgyaláson túl van, partner lehet a Veszprémi kézilabda csapata, az UEFA és a NASA is. Korábban az hírlett, hogy Csányi Sándor saját magánkórházat akar létrehozni a budai Akadémia Parkban, de vélhetően ez a mostani bevásárlás ahelyett történt, írta a lap.

Felesége sportját tette tao-támogatottá a fideszes Bánki Erik
Háromszor annyi közpénz megy a csapatsportok támogatására, mint gyermekvédelemre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik