Pénzügy

A gyerekek rajzban mondták el, milyen nyugdíjaskort képzelnek

Az OTP Öngondoskodási Index kutatása szerint a hazai felnőtt lakosság 36 százaléka nyugdíjasként több időt szeretne majd unokáival, pihenéssel tölteni, mint aktív munkavégzéssel. Az OTP Nyugdíjpénztár pályázatot hirdetett, hogy megismerje a gyerekek véleményét a témában. A legnagyobb hazai nyugdíjpénztár felhívására végül 1378 pályamű érkezett.

Mindannyiunk számára fontos a családdal, nagyszülőkkel, gyerekekkel majd az unokákkal töltött idő. Meggyőződésünk, hogy az egyik legszebb ajándék, amit adhatunk majdani unokáink számára az, hogy boldog nyugdíjasként ott leszünk mellettük és olyan emlékeket biztosítunk számukra, amilyeneket mi is kaptunk saját nagyszüleinktől. Ezt jól mutatják a mostani pályázatunkra beérkezett művek is, ugyanis szinte valamennyi rajz az unokákkal töltött időt emelte ki: közös főzések, kertészkedés, kirándulások, strandolás, játék, pihenés, meseolvasás szerepel a rajzokon –számolt be a pályázat eredményeiről a nyugdíjpénztár főosztályvezetője, Horpácsi Krisztina.

Az OTP pályázatára érkezett gyerekrajzok

A hazai piac legnagyobb szereplője, a több mint 221 000 taggal rendelkező nyugdíjpénztár 2017 tavaszán hirdetett rajzpályázatot általános iskolák és azok alsó tagozatos diákjai számára, hogy megtudják, a gyerekek mit gondolnak, milyen az ideális nyugdíjaskor számukra, másfelől hogy felhívják a figyelmet a nyugdíjcélú öngondoskodás fontosságára. A pénztár öngondoskodási index kutatása szerint a most felnőttkorú lakosság 36 százaléka nyugdíjasként több időt szeretne tölteni unokáival, mint aktív dolgozóként. Sokan barátokkal, kirándulással, pihenéssel szeretnék.

Érdekesség, hogy az időskori munka egyetlen egy rajzon sem jelent meg. Vagyis a gyerekek körében a nyugdíjaskor még mindig a pihenést, az unokákkal töltött boldog éveket jelenti, nem azt, hogy egy életen át dolgozni fognak élethosszig tartó munkát- tette hozzá Horpácsi Krisztina.

A pályázatra végül 1378 rajz érkezett. A pályázat két korcsoportjában (1-2. osztály és 3-4. osztály) összesen 50 nyertes részesül díjazásban, egyenként 15 000 Ft értékű ajándékutalványt kapnak, amelyet egy írószer áruházlánc üzleteiben válthatnak be. A versenyre iskolák is pályázhattak, itt a legtöbb pályaművet benyújtó intézményt díjazták. A 100 000 forint értékű utalványt végül az SZTEJKI Pallavicini Sándor Általános Iskola nyerte 302 beküldött pályázattal.

A döntős pályaművek megtekinthetőek itt és itt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik