Pénzügy

Meglepően bátran veszünk fel személyi kölcsönt

Bár a lakosság még mindig óvatosnak tekinthető a hitelfelvétel szempontjából, mind a jelzáloghitelek, mind pedig a személyi kölcsönök piaca elindult az emelkedőn. Az MNB adatai szerint a teljes magyar piacon idén áprilisban például 22,4 milliárd forint értékben folyósítottak személyi kölcsönöket a bankok. Ez 36 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A növekedés részben a kamatok mérséklődésének köszönhető, a személyi kölcsönök átlagos piaci kamata ugyanis idén áprilisban 15,46 százalékos volt, ami közel 2 százalékpontos csökkenést jelent éves szinten.

A bank hangsúlyozza, hogy a piaci átlagkamatok csökkenésével párhuzamosan a személyi kölcsönök kamatát is jelentősen levitték idén januárban, így ezek a termékeik már 7,99 százalékos kamattól is elérhetőek. A kamatmérséklés eredményeként egy 5 éves, 1 millió forintos személyi kölcsönnél ez több mint 10 százalékkal alacsonyabb havi törlesztőt jelent az ügyfeleknek – emelte ki a bank lakossági értékesítési igazgatója, Rajna Gábor. 2015-ben 10,3 milliárd forint értékben folyósítottak személyi hitelt az ügyfeleknek, míg 2016-ban ez az összeg már 14 milliárd forintra rúgott, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent.

Arra számítanak, hogy a növekedés idén is folytatódik. Meglévő ügyfeleik ráadásul már online is intézhetik a személyikölcsön-igénylést. Pozitív hitelbírálat esetén 2 napon belül folyósítják a hitelt a bankok, anélkül, hogy az ügyfélnek be kellene mennie valamelyik bankfiókba.

Azt azért nem árt tudni, hogy azok az ügyfelek kaphatnak online személyi kölcsönt, akik nem szerepelnek a Központi Hitelinformációs Rendszerben, sem aktív, sem pedig passzív minősítéssel. Rajna Gábor kiemelte: Az online igénylés egyre népszerűbbé válik, mivel kényelmes az ügyfelek számára. Érdekes, hogy az online igénylők gyakorta késő éjszaka, esetleg kora reggel élnek ezzel a lehetőséggel, és sok esetben pár órán belül már folyósításra is kerül a hitelösszeg – tette hozzá.

A lakásfelújítás és az autóvásárlás a legnépszerűbb hitelcél

A bank adatai szerint idén áprilisig a személyi kölcsönöknél az átlagos hitelösszeg meghaladta az 1 millió forintot, a futamidő pedig jellemzően 5 év volt. A bank szerint a személyikölcsön-igénylők körében a három legnépszerűbb hitelcél az ingatlanfelújítás, az autóvásárlás, illetve a korábbi hitelek kiváltása. Felújításra az ügyfelek 26 százaléka, autóvásárlásra 30 százalék, hitelkiváltásra pedig 21 százalék igényel pénzt. A személyi kölcsönnél a tavaszi és a nyári a legerősebb időszak, ekkor igénylik a legtöbbet belőle.

Rajna Gábor a bank lakossági hitelezésre vonatkozó prognózisát ismertetve azt mondta, hogy az idén tovább folytatódhat a lakossági hitelpiac növekedése. A jelenlegi kilátások szerint 2017-ben éves szinten két számjegyű, 15 százalékos bővülés várható a személyi kölcsönök esetében. A szakember arra számít, hogy ebben a szegmensben a háztartások javuló jövedelmi helyzete, a nettó reálbérek emelkedése miatt fokozódik majd a bankok közötti verseny. Ennek keretében a személyi kölcsönök kamata is mérséklődhet, és egyre személyre szabottabb feltételek jelenhetnek meg a piacon, a hitelfelvétel pedig még kényelmesebbé, gyorsabbá válhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik