Pénzügy

Durva drágulás a Balatonnál

Alig akad a balatoni fizetős strandok között olyan, amelyik nem emelte idén a főszezonra a belépők árait. A drágulás ráadásul nem is visszafogott, több helyen 30 százalékos emeléssel is találkozott az Azénpénzem.hu. Míg tavaly alig akadt olyan fizetős strand, amelyik emelte volna a belépők árait (a tavalyi árakat itt nézheti meg), idén a 10 százalékos drágítás még visszafogottnak számít.

Példákat is hoznak: mérsékelt emelésével is a balatonfüredi Esterházy tartja a legdrágább strand címet. Az egyszeri belépésre jogosító felnőtt belépő ára 1100 forintról 1150 forintra emelkedett, a többszöri belépésre lehetőséget adó 1300 forintról 1400 forintra. Azt azonban fontos tudni, hogy tavaly egyedül Balatonfüred drágított, így két év alatt 15, illetve 19 százalékos volt összesen az emelés. Ráadásul ezen a helyen diák és nyugdíjas kedvezmény sincs. Csak 14 éves korig kapható a 700 vagy a többszöri belépésre jogosító 850 forintos gyerekjegy. (Máshol a felnőtt ár ennyi vagy kevesebb.) A családi belépő (négytagú család két 14 aluli gyermekkel) is itt a legdrágább, 3700 forintba kerül, míg a legolcsóbb a révfülöpi Császtai strandon, ahol egy családnak mindössze 1200 forintot kell fizetnie. Összefoglaló táblázatot is készítettek, érdemes átböngészni.

Azt is tapasztalták, hogy akár háromszoros is lehet a különbség a legdrágább és a legolcsóbb strandok között, ami családok esetében naponta több ezer forintot is jelenhet. És mint kiderült, a júniusban még ingyenes balatonföldvári keleti strand júliustól 800 forintos belépőt szed.

A nyaralók zsebét apaszthatja az is, hogy itt, de másutt is, megszüntették a korábban díjmentes parkolást.

Az ételnél még nagyobb lehet a drágulás

Egy másik cikkükben a balatoni büfék és éttermek árváltozásairól írnak. Esetenként 50 százalékos áremelkedést is tapasztalhatnak egyes termékeknél a korábban megszokott balatoni helyükön étkezők – derül ki a körképből.

Példákat itt is hoznak: az egyik siófoki strandbüfében a 2015-ös szezonban még 150 forintos palacsinta tavaly 160, az idén pedig „akciósan” 170 forintba kerül. A parttól sokkal messzebb levő kis üzletben viszont 250 forint alatt nincs palacsinta. A legegyszerűbb lángosért ott a tavalyi 450 helyett 550 forintot kérnek el, a parton ez 600 forint.

Az inkább Zamárdihoz közeli vízközeli étteremben a soproni korsót két éve még 380 forintért kínálták. Az ár 2016-ban jelentősen emelkedett, de a drágulás az idén sem állt meg, a sört ugyanis már 480 forintért árulják. Két év alatt így az áremelkedés meghaladja a 26 százalékot. Legalábbis itt és ennél a terméknél. Akad ugyanis hely, ahol egyáltalán nem ez a helyzet.

A „rekorder” egy kis északi strandon a palacsinta, ami 120 forint helyett már 180 forintba kerül, ami 50 százalékos drágulás. Ugyanitt a hamburgerért a két évvel ezelőtti 450 forint helyett 600 forintot kérnek, az ár tehát harmadával emelkedett.

A nyaralóknak pedig azt tanácsolják, hogy mindenképpen érdemes körülnézni a helyi vendéglátó egységek között, mert viszonylag szűk területen is óriásiak lehetnek az árkülönbségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik