Pénzügy

Állampapírból már annyit vásároltunk, hogy teljesült az éves cél

allampapir(210x140)(1).jpg (állampapír)
allampapir(210x140)(1).jpg (állampapír)

Jelentős volt belföldön a forintállampapírok iránti kereslet a nagybani és a lakossági piacon is; a nettó lakossági értékesítés ezermilliárd forint felett volt, meghaladta az éves célt – nyilatkozta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

A lap hétfői számában megjelent interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a nagybani piacon is jobban alakult az értékesítés az éves terv időarányos részénél, ezért jelentős tartalék van.

Tavaly év vége óta a saját devizával rendelkező országok közül a csehek után a második legalacsonyabb állampapírhozamok Magyarországon vannak. Ennek eredményeképpen olcsón finanszírozható az állam, és a GDP-arányos kamatkiadások 3 százalék alá süllyedtek, ami 1,5 százalékpontos javulás 2009-2010-hez képest. Ez nettó 400-450 milliárd forintos megtakarítás az államkasszának, az adófizetőknek – fejtette ki.

Kijelentette, hogy a mai külföldi befektetők körében a spekulatív tőke gyakorlatilag megszűnt, hosszú távú, saját minősítést is alkalmazó befektetési alapok vannak. A lakossági állampapírprogrammal és a devizaarány csökkentésével “kivették” az adósságportfólió kockázatosabb részét, és a jelenlegi alacsony hozamszint lényegében azt mutatja, hogy azt a magyar állampapírpiacot szimulálják, amely a régiós 40-60 százalék közötti adósságráta mellett lenne. Azaz látszik, hogy nem törvényszerű, hogy magasabb kamatok kellenek Magyarországon, elérhető és fenntartható az alacsony kamatszint – tette hozzá.

A következő öt-hét évben már elérhetjük a 60 százalékos arányt, tehát ezt az időszakot hidalja át a lakossági piac felépítése – mondta.

allampapir(210x140).jpg (Array)
Rejtélyes befektetők kattantak rá a lakossági állampapírokra
A lakossági állampapírok "túlértékesítése" a többletkamatokat és a forgalmazói jutalékot is figyelembe véve az elmúlt három évben az 50 milliárd forintot is meghaladhatta.

Az interjú készítője kitért arra, hogy a lakossági papírokkal kapcsolatban gyakran hangzik el, hogy nem is a lakosság veszi őket.

Barcza erre leszögezte, nincsenek rejtett tulajdonosok, a lakosságnál lévő állampapírok állományáról, az egyes típusokról havonta közölnek adatot. “A rejtett tulajdonosok egy hangzatos cím, de teljes mértékben félrevezető” – fejtette ki.

allampapir(210x140).jpg (Array)
Évente ezermilliárddal nő az állampapír állománya - lehullt a lepel, kik is veszik
Az Államadósság Kezelő Központ jelenti: az átlagnál jobban kamatozó papírok még mindig népszerűek. Nem csak a lakosság körében.

Elmondta azt is, a lakossági program elindításakor pontosan meghatározták, hogy kik vásárolhattak, akkor még ebbe a köre beletartoztak a befektetési alapok is, amelyek később kikerültek a körből, de az állományban még jelen vannak, amíg le nem járnak a papírjaik. Jelenleg a lakosság mellett vehetnek önkormányzatok, egyházak, nonprofit intézmények, de birtokolhatnak bankok is, mert az államtól közvetlenül nem, de az ügyfelektől árjegyzési kötelezettségük – tehát ez kötelességük – keretében vásárolhatnak. A hatezermilliárd forint 20-30 százaléka nem magánszemélynél van, ennek egy része a befektetési alapok öröksége. De belföldi szereplőknél van, tehát hozzájárultak ahhoz, hogy a túlzott külföldi tulajdon megszűnjön – mondta Barcza György. Megjegyezte egyben, ha úgy ítélik meg, hogy szükséges, változtatnak a vásárlók körén; jelenleg vizsgálják is ezt a kérdést.

Arra a kérdésre, hogy a nonprofit intézmények közül kiemelkednek-e az MNB alapítványai, azt mondta: az ÁKK-nak nincsenek olyan adatai, amelyek alátámasztanák ezt a felvetést. A nonprofit intézmények és az alapítványok vehetnek állampapírt. Az elmúlt időszakban már más befektetési formák felé fordultak az MNB-alapítványok, leépítve állampapír-állományukat. Így semmiképpen nem mondható, hogy kiemelkednének az MNB alapítványok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik