Pénzügy

Nem drágul a kenyér, de a házi megszűnik

A recept változik, de emiatt várhatóan nem emelkednek az árak.

Várhatóan nem emelkednek a kenyérárak amiatt, mert változik a felhasznált alapanyagok aránya, és a fogyasztók jobb ízű termékeket kapnak – közölte a Magyar Pékszövetség alelnöke az MTI-vel.
Lakatos Tibor szerint változásokra volt elég felkészülni, az új élelmiszerkönyv bevezetéséhez fél éves türelmi időt adott ugyanis a törvényalkotó.

A jövőben a vásárló tényleg azt kapja, amiért fizet, a megszokott kenyerek íze más, markánsabb lesz. 

Ezt Ludwig Klára, a JÓkenyér pékmestere mondta. Szerinte június 22. után csak azokat a kenyereket lehet kézművesnek nevezni, amelyek főleg kézi technológiával, adalék-és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek.

Az új szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja, idén minimum 1,5 és maximum 2,8 százalékos lehet egy termék megengedett sótartalma, jövőre pedig 1,3, illetve 2,35 százalék közötti.

A Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre vonatkozó új előírásai csütörtökön lépnek hatályba. A rozskenyerekben az eddigi 40 százalékról 60-ra kell növelni a rozstartalmat, a rozsos kenyérnél pedig 15,1 százalékról 30 százalékra kell emelni a rozstartalmat.

A legnagyobb változás a teljes kiőrlésű kenyereknél várható, június 22. után csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék, vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek.

Módosulnak a Graham és a tönkölykenyerek összetevői is, előbbinél minimum 90 százalékban graham lisztet kell használni sütésnél, utóbbinál pedig 60 százalékban tönkölylisztet. Az új rendelkezések alapján a házi kenyér elnevezés megszűnik, helyette az ebbe a csoportba tartozó termékeket fehér-, vagy búzakenyérként lehet forgalomba hozni.

Nagyon megváltozik a kenyér összetétele
Minden megváltozik, ami kenyér, sőt, a friss szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik