Pénzügy

Esik a forint Trump miatt

A forint napok óta toporgott egy fontos technikai szint közelében, de ma délelőtt a negatív nemzetközi hangulatban újra esni kezdett, az euró jegyzése 310 fölé lendült.

A frankfurti tőzsde a kezdeti emelkedés után már mínuszban jár, a befektetők láthatóan óvatosak (idegesek) a Trump elnökségével kapcsolatos bizonytalanság miatt, írta a Portfólió. A Trump-botrány globális eladási hullámot indított el, (a magyar piacot az OTP mentette meg), de a gazdasági portál emlékeztet rá, hogy a félelemindexnek is nevezett VIX mutató historikusan alacsony szintre esett, szerdán pedig 46 százalékot ugrott.

Az euró/dollár ma reggel egyelőre nem mozgott túl sokat, a jegyzések 1,1130 körül ragadtak. Közben a nyugtalanság miatt a forint újra esni kezdett, az euróval szembeni jegyzések 309,2-ről 310,1-ig esett az euróval szemben, így a dollár/forint kurzus is 278,40-ig ugrott a kora reggeli 277 közeléből.

Itt arról írtunk, hogy az amerikai tőzsde pontosan leköveti az ottani politikai mozgásokat. Sőt, az elnökválasztás kimenetelét is viszonylag pontosan képes előre jelezni. Azt, hogy Trump lesz az amerikai elnök, egy kollégánk is előre jelezte, de nem a tőzsde technikai elemzése alapján. A fogadóirodák, illetve a legfrissebb tőzsdei mozgások mindenesetre egyre növekvő esélyt adnak, hogy Trump még idén lemond tisztségéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik