Pénzügy

Súlyos fizetendőkkel zárul a Tesco legnagyobb botránya

A Tesco majdnem 100 éves történetének hatalmas botránya volt, amikor kiderült, hogy 2014 február és szeptember között félrekönyveltek, és 250 millió forinttal túlbecsülték a profitot, amivel félrevezették a befektetőket. A kivizsgálás során súlyos hiányosságokat tártak fel a pénzügyi osztály működésével kapcsolatban.

Most lezárult az ügy: 129 millió fontos bírságot kell fizetnie a brit láncnak, miután a bíróság rábólintott a megállapodásra a kiskereskedelmi cég és a hatóságok között – írta a Portfolio.hu. A büntetésen kívül a két és fél éves jogi huzavona költségeit is a Tescónak kell viselnie, és a befektetőknek is kell fizetniük 85 millió fontot. Mindez a várt éves profitjuk több mint harmadát viszi el.

Már újra növekedésben

A jelenlegi pénzügyi évről szóló, januárban közzétett előzetes és részleges becslésében a Tesco közölte, hogy az azonos eladótérre számolt csoportszintű értékesítés a karácsonyi és az újévi időszakban 1,1 százalékkal emelkedett éves összevetésben.

A nagy-britanniai forgalom a harmadik üzleti negyedévben 1,8 százalékkal nőtt, és a cég 2011 óta első ízben növelte hazai piaci részesedését.

A vizsgált negyedévben “tartósan erőteljes” volt a Tesco teljesítménye Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is – állt a cég előzetes jelentésében.

A részletes adatokat tartalmazó éves jelentést a vállalat április 12-én teszi közzé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik