Pénzügy

Csak egy ember fizeti a félmilliós adót

A giccsadót hatvanan már megúszták, de akár máshol is bevezethetik.

 

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly vezette be a giccsadót, amit azokra az egyszerű bejelentéssel épülő 300 négyzetméter alatti épületekre vet ki, amelyeket nem a helyi előírásoknak megfelelően terveznek, építenek.

Eddig csak egyszer vetették ki az adót – tudta meg a Portolio.hu, amely szerint az önkormányzat ugyan 61 adóalanyt regisztrált, de a főépítész véleménye alapján 60-an jogosultak voltak a mentességre, a figyelmeztetés után módosították az eredeti terveket.

Adóznia annak kell, aki a jogi szabályozástól eltérően, utcaképbe nem illően, a szomszédok jogait sértve építkezik. Az évente félmillió forintos adót azért vezették be, hogy ezt megakadályozzák, és az önkormányzat szerint komoly visszatartó ereje is van.

A gazdasági portál szerint egyelőre csak a III. kerület vezette be a giccsadót, de nem kizárt, hogy az új építésű projektek miatt több önkormányzat is bevezet hasonlót a túlzásba eső építkezők megregulázásáért.

Mint korábban megírtuk, Óbuda azért lépett, mert a kormány a 300 négyzetméter hasznos alapterületű új lakóépületeknél megszüntette az engedélyeztetési eljárást, már csak a bejelentési kötelezettség maradt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik