Pénzügy

Senkit nem küldhet el az orvos azért, mert nincs munkája

Mint írtuk, a február utolsó napján született, majd másnap meghalt, szívüknél összenőtt sziámi ikerpár édesanyja nem azért nem járt terhesgondozásra, mert felelőtlen volt.

Az ikrek nagymamája azt mondta a Borsnak, hogy a lánya szeretett volna részt venni a terhesgondozáson, de háromszor is elküldték az orvostól, mert nem volt biztosítása. Negyedik alkalommal mindketten elmentek, ekkor megvizsgálták az anyát – így derült ki, hogy baj lehet. Ami fura, hogy akkor az első három alkalommal miért utasították vissza.

Utánajártunk az OEP utódjánál, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél (NEAK) hogy mit jelentenek az orvosnál az egyes jogosultsági jelzések, és mivel járnak.

Mikor kell fizetni, és mikor nem?

Mint a NEAK írta megkeresésünkre, magyar biztosítottnak közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál érvényes tajszám(zöld és piros lámpa)  esetén NEM kell fizetnie, ugyanakkor érvénytelen tajszám (kék és barna lámpa) esetén ki kell fizetnie az ellátás költségét.

A sárga lámpaszín is 3 kivételtől eltekintve- fogászati ellátás – ide nem értve a sürgősségi fogászati ellátást, külföldi gyógykezelés és transzplantációs várólistára helyezés – térítésmentes ellátást keletkeztet az egészségügyi szolgáltatónál.

Mint írták, a NEAK honlapján részletes tájékoztatást találunk a lámpaszínek jelentéséről és a követendő eljárásról, és a kapcsolódó jogkövetkezményekről, ezt is megnéztük.

Fotó: Kummer János

Zöld, piros, sárga, barna

Az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor kötelező bemutatni a tajt igazoló hatósági igazolványt, és 14. év feletti beteg esetén az érvényes személyazonosság megállapítására alkalmas igazolványt is.

Az egészségügyi szolgáltatók minden orvos-beteg találkozó alkalmával online ellenőrzik, hogy a beteg szerepel-e az egészségbiztosítónál a jogosultakról vezetett nyilvántartásban.

A jogviszony-ellenőrzés során a rendszer a következő jelzéseket adhatja a szolgáltatónak a jogviszonnyal összefüggésben:

  • „ZÖLD lámpa” – taj érvényes, jogviszonya rendezett
  • „PIROS lámpa” – taj érvényes, jogviszonya rendezetlen

A jogviszony rendezetlensége esetén az egészségügyi szolgáltató nem tagadhatja meg az ellátás elvégzését, azonban jogviszonya rendezése érdekében a kormányhivatal megyeszékhelyen működő járási hivatalához, illetve Pest megye és a főváros esetén Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. kerületi hivatalához kell fordulnia.

Korábbi cikkünkben írtuk, hogy egy félállás is elég a biztosításhoz. Akinek piros a lámpája, mert nincs semmilyen jogviszonya, az úgy segíthet magán, hogy saját maga fizet egészségügyi szolgáltatási járulékot, ami az idén 7110 forint. Ez egyébként kötelező, és a járulékfizetést a NAV-nál kell kezdeményezni. (Mentességet is lehet kérni, ha túl alacsony a családban az egy főre jutó jövedelem.)

Aki nem fizetett, az sem marad azonban ellátatlanul, vagyis az orvos nem tagadhatja meg az ellátását, és ilyenkor nem is kérheti a vizsgálat díját. Viszont arra számíthat a nem biztosított személy, hogy ha nem kezdeményezi a jogviszonya rendezését, akkor a NEAK átadja az adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), és előírhatják számára a fizetési kötelezettséget, illetve kötelezhetik az elmaradt járulékok befizetésére.

  • „KÉK lámpa” – Külföldön biztosított, a taj átmenetileg érvénytelen

Ez akkor fordul elő, ha a tajt átmenetileg érvénytelenítették, mert bejelentették az egészségbiztosítóhoz a külföldön létesített biztosítási jogviszonyt.

Mint a NEAK válaszából kiderül, ekkor kifizettetik az ellátás költségét a beteggel – vagyis számlát kaphat az orvosnál.

Fontos tudni, hogy aki Magyarországról hazatelepül, annak nem elég, ha elkezd dolgozni, attól nem fog aktiválódni a kártyája. Hanem kérnie kell az érvényesítést a kormányhivataloknál személyesen, vagy az ügyfélkapun keresztül online, 15 napon belül. Ehhez kell a magyar jogviszonyról egy igazolás, és a külföldi biztosítás időtartamáról kiállított (pl. E104 vagy S041) papír is. Erről egyébként egy levelet is kapnak az érintettek az illetékes kormányhivataltól.

  • „BARNA lámpa”- taj egyéb okból érvénytelen

Ekkor az egészségügyi szolgáltatások szintén csak térítés mellett vehetők igénybe. A taj érvényességének rendezését a kormányhivatal megyeszékhelyen működő járási hivatalánál, illetve Pest megye és a főváros esetén Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. kerületi hivatalánál kezdeményezheti. Vagy online, az ügyfélkapun keresztül.

  • „SÁRGA lámpa” – taj érvényes, de korlátozott egészségügyi szolgáltatásokra jogosult

A lámpa azt jelzi, hogy a beteg az egészségbiztosítóval kötött megállapodás alapján jogosult egészségügyi szolgáltatásra, ezért – a sürgősségi fogászati ellátás kivételével – nem jogosult fogászati ellátásra, külföldi gyógykezelésre, illetve a transzplantációs várólistára sem kerülhet fel.

A megállapodás alapján egészségügyi szolgáltatás – a sürgősségi ellátás kivételével – a megállapodás megkötését követő huszonnegyedik hónap első napjától jár, kivéve, ha a megállapodás megkötésével egyidejűleg az előírt járulék befizetése visszamenőleg huszonnégy hónapra megtörtént.

Az ikres kismama édesanyja elmondása szerint az érettségi után dolgozott egy ideig, majd kirúgták, és aztán nem kapott állást. Ez alapján piros jelzése lehetett az orvosnál. Amennyiben így volt, vagyis volt érvényes tajkártyája, csak jogviszonya nem volt, akkor jogtalanul tagadták meg tőle az ellátást az első három alkalommal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik