Pénzügy

Csak a Puskás Stadion-projekt ötödik évében készült el az első hivatalos költségbecslés

Bármilyen meglepően hangzik, a 2011-ben elindult Új Puskás Stadion-projektben egyetlen hivatalos költségbecslés létezik, az, amely 2016-ban készült el, és amelyről kevesebb mint két hete értesülhetett a közvélemény.

Ezt állítja a Fürjes Balázs vezette Kiemelt Beruházások Központja (KKBK).

A stadionberuházásról szóló első koncepciót az Orbán-kormány még 2011 novemberében fogadta el. Akkor be is árazták a projektet: a többnyire “hivatalosnak” tekintett helyen, a parlamentben elhangzott bejelentés szerint a költségvetésből 35 milliárd forintot adnának egy új, 50 ezer férőhelyesre bővíthető létesítményre. 2013-ban egy kormányszóvivői sajtótájékoztatón újabb tervekről számoltak be. Ott már 70-80 milliárd forintban határozták meg a stadion maximális költségét.

A Puskás Ferenc Stadion látványterve
Forrás: MNSK

Két év múlva ebből 100 milliárd forint lett. A tervekben pedig már 128 milliárd forint is felbukkant, Fürjesék akkor a Népszabadsággal azt közölték, hogy a beruházás pontos értéke csak a nyílt kivitelezői pályázat lefolytatását követően határozható meg, “az viszont már most biztonsággal kijelenthető, hogy az eredeti elképzelésekhez képest számottevően olcsóbb lesz az új Puskás Ferenc Stadion”.

A 24.hu kérdésére most megküldött információkból arra lehet következtetni, hogy a Puskás-stadion esetében a KKBK szerint nem történt kerettúllépés, hiszen a korábbiak nem voltak „hivatalos költségbecslések”.

2016-ban a létesítmény közbeszerzési hatóságnál leadott bruttó becsült értéke a hivatalos költségbecslés alapján 180,02 milliárd forint volt, áfával és öt százalék tartalékkerettel együtt – állítja a KKBK hozzétve, hogy a nyílt nemzetközi közbeszerzési eljárás során beérkezett legkedvezőbb ajánlat ennél 5,8 százalékkal volt magasabb.

A Puskás Ferenc Stadion látványterve
Forrás: MNSK

Fürjesék azt is hangoztatják, hogy a nemzetközi összehasonlítás alapján a Puskás Stadion reális piaci keretek között épül fel, az építés költsége európai viszonylatban átlagosnak tekinthető. (Mármint fajlagosan, mert egyébként a Chelsea új, valamivel kisebb stadionja olcsóbban épül fel.)

A jelek szerint azonban a kormány egészen 2017. február 27-éig, a 2024-es olimpiai népszavazásról szóló aláírásgyűjtés végéig várt azzal, hogy a „2016-os hivatalos becsült költségekhez” igazítsa a költségvetésből a Puskás stadion megépítésére elkülönített összeget.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor jelentette be, hogy 190 milliárdra emelik a stadionépítés büdzséjét a korábbi 100 milliárdról. A KKBK állítása ellenére a 2016-os hivatalos költségbecslésről a miniszteri bejelentés előtt egyáltalán nem lehetett tudni.

A Magyar Közlöny hétfői számában közzétett kormányhatározat már részletesebben is meghatározta a 2018-ra és 2019-re szükséges források kifizetésének menetét. Az építés finanszírozásához a költségvetési törvényben rendelkezésre álló források mellé

  • 2018-ra 40,645 milliárd
  • 2019-re pedig 65,058 milliárd forint biztosításáról rendelkeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik