Pénzügy

Jelentős többlettel zárt januárban az államháztartás

Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt, ami a korábbi évekhez viszonyítva is kedvező első havi egyenleget jelent – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Tavaly januárban az államháztartás központi alrendszerének egyenlege 92,4 milliárd forint többletet mutatott. A végleges adatok megegyeznek az előzetes számokkal.

A központi költségvetés 65,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 25,5 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok 32,0 milliárd forintos többletet mutattak.

Az NGM közölte: a 2017-re vonatkozó kedvező makrogazdasági előrejelzések mellett az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél reális és teljesíthető.

Több adót fizettünk

A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint a két év január havi egyenlegét összehasonlítva elsősorban a különféle adóbevételek (társasági adó, áfa, jövedéki adó, szociális hozzájárulási adó és járulékok) idei kedvezőbb alakulása fedezhető fel, ami a reálgazdasági folyamatoknak, valamint a gazdaság fehérítését, illetve a foglalkoztatás bővülését célzó kormányzati intézkedéseknek köszönhető. A szociális hozzájárulási adó 5 százalékponttal történő csökkentésének pénzforgalmi hatása februártól jelentkezik.

Emellett az állami vagyongazdálkodást érintő költségvetési bevételek magasabb összeget mutattak az előző évhez képest.

A kiadásoknál pedig a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásai emelkedtek a 2014-2020-as időszak operatív programjai miatt.

Mi várható?

Az NGM közleménye szerint az egyes alapvető élelmiszerek áfájának és a vállalkozások terheinek csökkentése, az otthonteremtés korábban soha nem látott mértékű állami támogatása, a minimálbér és a szakmunkás minimálbér jelentős emelkedése jellemzik leginkább az idei költségvetési évet. Ennek nyomán több pénz marad a magyar családoknál – olvasható a közleményben.

Mérleg

A központi alrendszer bevétele 2017. januárjában 1434,8 milliárd forintot tett ki, az előző év azonos hónapjához képest 165,3 milliárd forinttal nagyobb volt. Ezen belül nőttek a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a jövedéki adóból és a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból származó bevételek, valamint lényegesen magasabb összegben teljesültek az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések.

  • Az idei év első hónapjában általános forgalmi adóból 252,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 7,1 milliárd forinttal haladta meg.
  • A társasági adóból az év első hónapjában 12,5 milliárd forint bevétel keletkezett, ami az előző év azonos időszakának adatánál 5,5 milliárd forinttal (79,9 százalékkal) volt nagyobb.
  • Jövedéki adóból az év első hónapjában 84,8 milliárd forint folyt be a büdzsébe, amely az egy évvel korábbinál 10,5 milliárd forinttal (14,0 százalékkal) volt magasabb.
  • Az üzemanyagok jövedéki adóját majdnem 7 milliárd forinttal (15,9 százalékkal) emelte a forgalom növekedése mellett az adó mértékének emelése.
  • A pénzügyi tranzakciós illetékből az év első hónapjában 26,7 milliárd forint érkezett a költségvetésbe., ami 2,5 milliárd forinttal (10,3 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbinál.
  • A személyi jövedelemadó-bevétel az év első hónapjában 175,9 milliárd forint volt, alig 2,2 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.
  • Az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések januári összege 72,7 milliárd forint volt, ennek meghatározó tétele a termőföld értékesítésből származott, ami 68,9 milliárd forintot tett ki.

Az egyéb uniós bevételeken belül az uniós támogatások utólagos megtérítése sor 2017. idei évi első havi bevétele 13,2 milliárd forint, ami az éves előirányzat 42,8 százalékos teljesítését jelenti. A magas teljesülés oka, hogy az államháztartásról szóló törvény tavalyi módosításából eredően a 2007-2013-as időszak operatív programjaira teljesített bizottsági utalások összege ezen a mérlegsoron jelenik meg.

A központi alrendszer idei januári 1311,4 milliárd forintos kiadásai 134,3 milliárd forinttal nagyobbak voltak, mint az elmúlt év azonos hónapjában, amiből

  • 45,3 milliárdot a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadások növekedése magyaráz. Emellett jelentősen, 44 milliárddal meghaladták a tavaly januárit a költségvetési szervek kiadásai.
  • A lakásépítési támogatásokra januárban 5,2 milliárd forintot fizettek ki, ami 15,6 százalékkal magasabb a 2016. év azonos időszakához viszonyítva. Az eltérés hátterében a lakástakarék-pénztári megtakarításokat és a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevők létszámának növekedése áll.
  • Az uniós programok előirányzataira idén januárban összesen 72,0 milliárd forintot fizettek ki, amely az éves előirányzat alig 3,5 százalékos teljesítése, és a tervezettnek megfelelően alakult. Az idén a kiadások majdnem egész összegét már az új, 2014-2020-as programozási időszak operatív programjai adják, januárban 61,9 milliárd forintot.
  • A nettó kamatkiadás januárban 39,0 milliárd forintot ért el, 4,1 milliárd forinttal lett magasabb az előző év azonos időszakához képest. A kifizetett kamatok 8,4, a kamatbevételek 4,3 milliárddal haladták meg az egy évvel korábbit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik