Pénzügy
Budapest, 2016. szeptember 10.
Megújított húszezer forintos bankjegyek részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetõeszközét, a forintot, 70 évvel ezelõtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengõt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

GfK: egyre hűségesebbek vagyunk a bankunkhoz

24.hu
24.hu

2017. 02. 21. 12:04

A GfK negyedéves rendszerességgel felvett adatainak elemzése során azt állítja, hogy a tavalyi évben folyamatosan növekedett azok aránya, akik fő bankjukat nem kívánják lecserélni. A bankváltásra nyitottak aránya stabil, 7 százalék körül alakul a 2016. év során.
Korábban a témában:

A GfK Financial Intelligence felmérésének adatai szerint a tavalyi évben negyedévről negyedévre nőtt azoknak a száma, akik egyértelműen úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánnak jelenlegi főbankjuk helyett másikat választani. Ertl András, Senior Product Lead, GfK szerint ez a tendencia rámutat arra, hogy a bankinformatikai fejlesztések, és az ajánlatok, valamint megoldások személyre szabása lassan, ám annál biztosabban eredményt hoz.

Az ügyfelek érzik, hogy javulnak a szolgáltatások, egyre több személyre szabott megoldás közül választhatnak, amely élmény a főbankhoz fűződő viszonyukat stabilizálja, pozitívan befolyásolja – állítja a szakember. A bankhűség javuló tendenciája alátámasztja azt az alapvetést, miszerint a bankok számára fontos a fogyasztókat alaposan megismerni és ezen ismeretek mentén cselekedni.

A bankváltásra nyitottak aránya stabilan 7 százalék körül alakul, ami nagyjából ötszázezer bankkapcsolattal rendelkező főt jelent a felmért 15-69 éves lakosság körében. Ők azok, akikért a hirdető bankok versenybe szállhatnak. Ez a kör jellemzően a fiatalabb – 30 évet még nem betöltött – ügyfélkörbe tartozik, akik a rendelkezésre álló lehetőségekről az internet mellett elsősorban ismerősi, baráti körben tájékozódnak.

Adalék a bankváltásra nyitottakkal kapcsolatban, hogy körükben az átlagnál lényegesen alacsonyabb a folyószámla-hitellel bírók aránya, ami természetes módon megkönnyíti számukra a döntést.

A folyószámlahitel a gyakorlatban a röghöz kötés egyfajta eszközeként kezdett működni, hiszen az esetleges tartozás miatt beszűkülnek a bankváltást tervező ügyfél lehetőségei – jelzi Ertl András. Másfelől azonban ez a bankok számára egy újabb termékfejlesztési lehetőséget nyújt: miért is ne csábíthatnák magukhoz az aktuális főbankjuk által nyújtott kondícióknál előnyösebb feltételeket biztosító bankok ezeket az ügyfeleket folyószámlahitel-átvállalással – veti fel a lehetőséget a tanácsadó.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.