Pénzügy

Utánajártunk, hány halott után vesznek fel magyar nyugdíjat Ukrajnában

idős néni, nyugdíjas, nyugdíj (Array)
idős néni, nyugdíjas, nyugdíj (Array)

Egy nagy visszhangot kiváltott, nyugdíjról szóló cikkünk kommentelője szerint ahelyett, hogy a cikkben ilyen hülyeségekkel foglalkozunk, annak kellene utánajárnunk, hogy holt lelkek vesznek fel magyar nyugdíjat Ukrajnában.

A kommentelő úgy tudja, több ezer lehet azoknak a halottaknak a száma, akik után rokonaik továbbra is felveszik a magyar állam által folyósított nyugdíjat Kárpátalján, és szerinte ez az igazi sztori, amivel foglalkoznunk kellene. Intését komolyan vettük, és megkérdeztük a nyugdíjbiztosítót, hogy mi igaz a történetből, egyáltalán hány személynek folyósít nyugdíjat a magyar állam Ukrajnában.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság válasza szerint a magyar állam senkinek nem folyósít nyugdíjat Ukrajna területére.

Azt írták, az Ukrajnával hatályban lévő kétoldalú egyezmény alapján csak azon ukrán és magyar állampolgárok lehetnek jogosultak nyugellátásra, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek. A magyar nyugdíjrendszer ugyanis nem állampolgársághoz, hanem biztosítási jogosultsághoz kötött. Vagyis az – állampolgársági törvény alapján honosított – ukrajnai magyarok csak akkor kapnak nyugdíjat, ha életvitelszerűen Magyarországon élnek, nem elég a magyar lakcím kártyájuk.

A jogalap nélkül kifizetett nyugdíj egyébként adók módjára behajtható tartozásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy ha valaki a valóságnak meg nem felelő adatközlés, nyilatkozat alapján jogszerűtlenül vesz fel nyugdíjat, akkor a pénzt az ellátás megállapításának időpontjáig visszamenőlegesen, 5 éven belül vissza lehet követelni tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik