Pénzügy

Rétvári: egyhavi nyugdíjjal több pénzből gazdálkodhatnak az idősek

Retvari-Bence(960x640).jpg (Array)
Retvari-Bence(960x640).jpg (Array)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence szerint amit a szocialista kormányok a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetésével annak idején elvettek, azt a Fidesz-KDNP-kormány 2011 óta visszaadta az idősebb generáció tagjainak – írta a Magyar Idők. Az államtitkár értékelése szerint kedvezően változott a nyugdíjasok anyagi helyzete az elmúlt években: több mint 20 százalékkal növekedtek a nyugdíjak, miközben az áremelkedés meg sem közelítette ezt a mértéket, hiszen éppen csak 11 százalék volt összesen, a nyugdíjasok fogyasztását nézve pedig 12 százalékkal, hat év alatt.

Megvan a 13. havi is

Vagyis a nyugdíjak vásárlóértéke érezhetően emelkedett, annyira, hogy az elmúlt évek változásai révén egyhavi nyugdíjjal több pénzből gazdálkodhat manapság az idősebb generáció – jelentette ki a lapnak a kereszténydemokrata politikus.

A kormánypárti politikus arra is emlékeztetett, hogy a szocialista kormányok annak idején elvették a jogosultaktól a tizenharmadik havi nyugdíjat, a Fidesz–KDNP-kabinet azonban ezt hat év alatt lényegében visszaadta. Ezzel gyakorlatilag megerősítette a Portfolio korábbi számítását.

A nyugdíjasok helyzetét egyébként további gazdasági lépések is javítják az államtitkár megítélése szerint, ilyen például a rezsicsökkentés vagy újabban az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának mérséklése.

Nyugdíjemelés 2017

Mint ismert, 2016 végén a Fidesz első körben a 0,9%-os emelést (a 2017-re becsült inflációval egyező) preferálta,  amin sokan megbotránkoztak. De aztán a kormány végül 1,6 százalékra lőtte be a nyugdíjemelés mértékét, plusz kiosztott az időseknek fejenként 10 ezer forint Erzsébet-utalványt, még a külföldön élő nyugdíjasoknak is. 

Sokan még most is nehezményezik, hogy míg a legalacsonyabb keresetűeknél, 15%-os, a garantált bérminimumnál 25%-os béremelés van, és az átlagkeresetek is 10% körüli mértékben emelkednek, ez a nyugdíjemelésnél leszakadást okoz majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik