Pénzügy

8,5 milliós bírságot kapott a Sberbank az MNB-től

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatot végzett a Sberbank Magyarország Zrt.-nél (Sberbank) annak megállapítására, hogy a hitelintézet miként tesz eleget a fogyasztói hitel- és pénzkölcsön-nyújtásakor a késedelmi kamat maximum mértékre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.

Ez a szabály

A fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény vonatkozó előírásai szerint 2015. február 1-től a fogyasztó késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a hitelező legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel, amely nem haladja meg a hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének 3 százalékponttal növelt mértékét.

A lehetségesnél magasabb késedelmi kamatot számoltak fel

A jegybanki eljárás a 2015. február 1. és 2016. szeptember 20. közötti időszakban történt késedelmi kamatszámításokat tekintette át. A vizsgálati megállapítások szerint a Sberbank a vizsgált időszakban mintegy 5 ezer fogyasztói kölcsönszerződésnél a jogszabályi maximumnál magasabb mértékű késedelmi kamatot fizettetett meg ügyfeleivel, összesen 13,8 millió forint összegben. A Sberbank így a jogszabály által meg nem engedett árazást alkalmazott, mellyel indokolatlan többletterhet rótt a fogyasztókra, megsértve ezzel vagyoni érdekeit.

Vissza kell fizetni a jogtalanul beszedett kamatot

Mindezek miatt az MNB ma közzétett határozatában kötelezte a Sberbankot, hogy a döntés kézhezvételét követő 30 napon belül a jogtalanul beszedett késedelmi kamatkülönbözetet fizesse vissza ügyfeleinek, s annak összegéről, illetve a késedelmi kamat jogszabályoknak megfelelő mértékéről az érintett fogyasztókat levélben is tájékoztassa.

Az MNB felhívta továbbá a bankot a fogyasztói kölcsönszerződésekhez kapcsolódó késedelmi kamat mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezések mindenkori betartására, s emellett 8,5 millió forint bírságot szabott ki a pénzintézetre. A bírságösszeg meghatározásakor súlyosító körülménynek számított, hogy a jogsértő gyakorlat mintegy 5 ezer ügyfélszerződést érintett, enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a bank együttműködő magatartást tanúsított, és a fogyasztókat ért anyagi hátrány gyors és teljes körű megszüntetése érdekében már az eljárás folyamán intézkedési tervet dolgozott ki.

Közben megkaptuk a Sberbank Magyarország Zrt. állásfoglalását is:

A Sberbank Magyarország Zrt. a 2017. február 14-én megjelent MNB-határozattal kapcsolatban az alábbiakat teszi közzé: a kifogásolt fogyasztói szerződésben érintett ügyfelek értesítése és a kamatkülönbözet visszatérítése már megtörtént.  Emellett a hitelintézet már a Magyar Nemzeti Bank vizsgálata során olyan módon változtatott saját belső folyamatain, hogy a mostanihoz hasonló eset a jövőben ne történhessen meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik