Pénzügy

8 milliárd forintot hagyunk feleslegesen a bankoknál

24.hu
24.hu

2017. 02. 07. 12:22

Feleslegesen fizet túl sok kamatot a személyi kölcsönt felvevők döntő része. A Bankmonitor.hu számításai szerint közel 100 ezer Ft-os megtakarítás érhető el egy átlagos meglévő hitel alacsonyabb kamatozásúra cserélésével.
Korábban a témában:

A személyi kölcsönök formájában felvett hitelösszeg két év leforgása alatt megháromszorozódott. Ez a Bankmonitor.hu szerint elsősorban annak köszönhető, hogy:

  • a korábbi hitelundor mérséklődött a lakosságnál,
  • a felvett hitelek nem tartalmaznak devizakockázatot,
  • 80 százalékban fix kamatozásúak és nem utolsósorban
  • a bank nem igényli a hitelfelvevő lakását fedezetnek.

A fix kamatozás ugyan kockázatmentességet jelent a hitelfelvevőnek, ugyanakkor csökkenő kamatok mellett egy idő után azt is eredményezi, hogy magasabb kamatot fizet, mint az újonnan elérhető hitelek esetében fizetendő – jegyzik meg. Az elmúlt két évben a személyi kölcsönöknél is erős kamatcsökkenés következett be: 2015. elején még 21,4% volt az átlagos thm, míg ugyanez tavaly decemberben már 15,7%.

A portál számításai szerint a bankok által jelenleg nyilvántartott 385 milliárd forint személyi kölcsön állomány átlagos thm-je 17,6%. Ezzel szemben a személyi kölcsönök piacán ma a legjobb öt banki ajánlat átlagával számolva 13% az elérhető thm. Összességében ez annyit jelent, hogy a lakosság racionális döntése esetén, a régebbi hitelek kiváltásával összességében 16 milliárd forint lenne megspórolható.

Igaz, a 13 százalékos átlagos thm-szint eléréshez legalább 150 ezer forint havi nettó jövedelemre van szükség. Feltételezhetjük, hogy ezt a kereseti szintet (tekintettel a 170 ezer forintos országos nettó átlagkeresetre) a hitelfelvevők fele eléri, így a potenciális 16 milliárd forint megtakarítás fele, 8 milliárd forint realizálható  – fejtik ki.

Mit jelent mindez személyesen az adósoknak?

Egy 2016 februárjában négy évre 18 százalékos thm mellett felvett, jelenleg 1 millió forintos tartozással rendelkező hitelből kiindulva a következő megtakarítási lehetőség azonosítható:

  • a hitel kiváltása a hátralévő 36 hónapra 13 százalékos thm mellett
  • a meglévő hitel előtörlesztésére 1% díj felszámításával számolva
  • 36 hónap alatt 90 ezer forinttal alacsonyabb a teljes visszafizetés

Minél hosszabb a hátralévő futamidő és minél magasabb a meglévő hitelünk kamata, annál nagyobb a hitelkiváltással elérhető pénzügyi előny. Mindenkinek érdemes időről időre felülvizsgálnia a meglévő hiteleit a teljes piaci kínálat áttekintésére lehetőséget adó személyi kölcsön kalkulátorral.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

383356 17: The execution bed sits empty on Death Row April 25, 1997 at Texas Death Row in Huntsville, Texas. About 450 prisoners are on the Row. Texas has the most executions in the US each year. The inmates are executed by lethal injection. (Photo by Per-Anders Pettersson/Liaison)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.