kollégium (kollégium, )
Pénzügy

Problémás lehet az egyetemisták lakhatása – a Corvinus új ötlettel állt elő

24.hu
24.hu

2017. 02. 02. 09:39

Az egyetemisták és főiskolások egy részének problémát jelent a lakhatás: kevés a kollégiumi férőhely, több mint 30 százalékos a túljelentkezés, emellett a kiadó lakások bérleti díja pedig az utóbbi két évben jelentősen emelkedett - áll az ingatlan.com elemzésében. Az egyetemeknek ráadásul az egyre nagyobb számban érkező külföldi, köztük amerikai diákoknak is szállást kell találniuk. Ezért a Budapesti Corvinus Egyetem új megoldással próbál kollégiumi férőhelyet biztosítani a külföldi diákoknak: piaci alapon venne bérbe férőhelyeket. Az amerikai diákok havonta 50-60 ezer forintot is fizetnének ezekért a szálláslehetőségekért.
Korábban a témában:

Az egyetemre vagy főiskolára készülő középiskolások, valamint a februárban induló félévre készülő hallgatók sincsenek könnyű helyzetben, ha másik városba kell költözniük, és meg kell oldaniuk a lakhatásukat. Ez általános probléma, egyrészt azért, mert a kollégiumi férőhelyek száma bőven elmarad az igényektől. Másrészt a kiadó lakások bérleti díja az elmúlt két évben jelentősen emelkedett az egyetemvárosokban és Budapesten – derül ki az ingatlan.com a beiskolázási döntések apropóján készített összeállításából.

Magas albérletárak, kollégiumhiány, amerikai diákok

A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László, az állami kollégiumfejlesztési stratégiában szereplő adatokat idézve azt mondta, hogy 2015-ben a budapesti kollégiumokban 32 százalékos volt a túljelentkezés. Mivel az igények bőven meghaladják a kapacitásokat, ezért több mint 3 ezer diáknak nem jutott férőhely. A budapesti albérletárak emelkedése ugyan januárban megállt, de az átlagos havi bérleti díj így is 130 ezer forint, márpedig ez 3-4 diák között megosztva is többszöröse az állami finanszírozású képzésben részt vevő hallgatók 18 ezer forintos kollégiumi havidíjának.

A külföldi diákoknak is kellene szállás

Amellett, hogy a magyar diákok számára is lakhatást kellene biztosítaniuk az egyetemeknek, a hozzájuk érkező külföldi diákokra is gondolniuk kell. Országszerte valamennyi egyetemet figyelembe véve tízezres nagyságrendű a magyar intézményekben tanuló külföldi hallgatók száma.

A külföldi diákok, köztük az amerikaiak, jellemzően jó anyagi helyzetben vannak, de az albérlet nem feltétlenül jön szóba náluk. Egyrészt az amerikai diákok megszokták, hogy egy kampuszon laknak, nem pedig külön-külön, lakásokban szétszórva. Az egyetemek pedig a korszerű kollégiumi helyekkel tudják magukat még vonzóbbá tenni.

Kijelenthető az is, hogy a külföldi diákoknál a lakásbérlés nem jelent megoldást az egyetemeknek. Többek között azért, mert több tucat lakás külön-külön kibérlése rengeteg adminisztrációval járna, valamint a külföldi diákok döntő része komplex szolgáltatásokkal együtt (takarítás, portaszolgálat, karbantartás … etc.) kívánja megoldani a lakhatását – állapítják meg.

Új megoldás a piacra lépés

A kollégiumhiány miatt a Budapesti Corvinus Egyetemnek is lépnie kellett, mivel az amerikai partneregyetemekről érkező diákok száma fokozatosan emelkedik. Az előző tanévben 90 amerikai diák jött, ebben a tanévben már 120-an voltak, a következő tanévben pedig már 180 diákot várnak majd az Egyesült Államokból. Ráadásul a következő években még szorosabbá válhat az együttműködés az amerikai egyetemek és a Corvinus vagy más magyar egyetemek között, ezért ez a trend várhatóan megmarad.

Az érkező amerikai diákok elhelyezését a Corvinus eddig Magyarországon nem megszokott lépéssel igyekszik megoldani: piaci alapon bérelne a kollégiumokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő férőhelyeket.

Bár a Corvinus lépése első látásra nem szokványos, a diákok vásárlóerejét figyelembe véve logikus lépés, hiszen egy-egy amerikai diák havonta 50-60 ezer forintot fizetne a férőhelyért. Könnyen lehet, hogy más egyetemek is erre az útra lépnek, mivel a külföldi diákok képesek fizetni ezt a kiadást és így az egyetem is biztosítja számukra a lakhatást, ami jogos elvárás a hallgatók részéről – értékelte az egyetem lépését a Budapesti Corvinus Egyetem Közgáz Campusának igazgatója, Tiringer Ákos.

Hozzátette, a magyar egyetemekre érkező külföldi diákok pedig egy új piacot és lehetőséget jelentenek például többcsillagos szállodáknál alacsonyabb árszintű szállásadóknak, például a hosteleknek. Számukra a külföldi diákok stabil és fizetőképes vendégkört biztosítanak az őszi és tavaszi tanítási hónapokban, ráadásul az idegenforgalmi csúcsidőszakokban – a téli ünnepek idején és nyáron is – hasznosíthatják a szálláshelyeket, ami a nyugat-európai kollégiumoknál is bevett szokás.

Hosszabb távon javulhat a helyzet

A Budapesti Corvinus Egyetem campus-igazgatója azt is elmondta, hogy az egyetem azért keres magánkézben lévő szálláshelyeket az egyre nagyobb számban érkező amerikai diákoknak piaci alapon, mert úgy kell gondoskodniuk a külföldi diákok lakhatásáról, hogy ne szorítsák ki a tanulmányi eredményeik és rászorultságuk alapján az egyetem kollégiumaiba jelentkező magyar hallgatókat.

A hosszabb távú kollégiumfejlesztési stratégia eredményeként Tiringer Ákos szerint javulhat a helyzet, a program részeként a Corvinus is épít egy új kollégiumot az egyetem közelében, két meglévő kollégiumot pedig felújít. Az országosan 8 ezer új, színvonalas férőhelyet teremtő kollégiumfejlesztési terv egyik célja, hogy vonzóbbá tegye a magyar felsőoktatási intézményeket a külföldi tanulók körében, 2020-ig 40 ezerre nőhet a külföldi hallatók száma, ami közel duplája a 2013-ban Magyarországon tanuló 23 ezer hallgatónak.

Balogh László hozzátette: A kollégiumi férőhelyek számának növelése és a magántőkéből működtetett kollégiumok elterjedése miatt hosszú távon versenytársat kaphat az albérletpiac diákokra specializálódott része.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Mercedes' British driver Lewis Hamilton (front) and Ferrari's German driver Sebastian Vettel steer their cars during the Formula One Azerbaijan Grand Prix at the Baku City Circuit in Baku on June 25, 2017. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.