Pénzügy

Feszkó a Tescónál: mikor lesz béremelés?

Bértorlódás alakult ki a Tescónál is a garantált bérminimum jelentős emelkedése miatt, így megbillent az eddig működő fizetési rendszer. Ám a menedzsment nem orvosolta a helyzetet, mondván, az áruházláncnál csak júliusban kezdődik az új üzleti év.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. mintegy 12 ezer alkalmazottja érintett a január elsejétől érvényes garantált bérminimum-emelés kapcsán, minimálbérért ugyanakkor már csak nagyon kevesen dolgoznak az üzletláncnál – mondta a Napi.hu-nak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke.

A bérrendezést ugyanakkor akadályozza, hogy az üzleti év fordulója a társaságnál július 1-én van, s az elmúlt években az új bérmegállapodások is ez időtájt léptek életbe (előrehozott bértárgyalásokra nem is volt igény, hiszen a bérminimum emelkedése csak enyhe volt).

Ahhoz azonban, hogy a magyarországi menedzsment már az év elején bérmegállapodást fogadjon el, nincs tulajdonosi felhatalmazása – érvelnek a cégnél Sáling elmondása szerint.Az egyezkedést akkor kezdeményezhetik, ha a Tesco prágai regionális központjában ezt jóváhagyják, s mivel ez nem történt meg, a hazai vezetés egyelőre nem hajlik a tárgyalásokra.

Sáling elmondása szerint az egyezkedés két hét múlva folytatódik majd. Úgy látja azonban, hogy a társaság a súlyos munkaerőhiány miatt nem fogja megkockáztatni, hogy nyárig elhalassza a bérrendezést, így véleménye szerint egyelőre csak “időhúzás” zajlik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik