Pénzügy

Hét éve rohad a milliárdokból felújított Rác fürdő

Rác fürdő (rác fürdő, )
Rác fürdő (rác fürdő, )

A Rác fürdő hét éve üresen áll. A fürdőt 2002-ben zárták le, 2010-re 8 milliárd forintból újították fel, azóta viszont még egyetlen vendéget sem fogadott. A felújítás során állami milliárdok tűntek el. Korábbi sajtóhírek szerint kínaiak vehették meg az épületet.

Rác fürdő (rác fürdő, )
Rác fürdő

Most közel 10,6 milliárd forintot követelnek a hitelezők a fővárosi Rác fürdőt fejlesztő Rác Beruházó Kft. felszámolási eljárásában – írja a Világgazdaság. Azt még nem lehet tudni, hogy a nagyjából 9 milliárdos beruházásban részt vevő másik cégtől, a Rác Nosztalgia Kft.-től mennyi pénzt követelnek, mert a hitelezői igények határidős bejelentésére meghatározott 40 nap még nem telt le.

A két, felszámolás alatt lévő céget júniusban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány. A Rác Nosztalgia Beruházó és Szolgáltató Kft. ellen 2012. szeptember 28-án rendelte el a csődeljárást a Fővárosi Törvényszék, miután a cégnek több mint 7 milliárd forint tartozása halmozódott fel három másik céggel szemben, ami miatt a Magyar Fejlesztési Bank is felmondta a hitelszerződését a vállalattal.

A Rác Beruházó Kft. felszámolását július végén, a Rác Nosztalgia Kft.-ét decemberben rendelték el. Ezzel az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. kezébe került a fővárosi Rác fürdő és hotel komplexumát újjáépítő mindkét cég sorsa, illetve a döntés, hogy nyílt vagy zárt körű pályázaton hirdetheti meg a vagyont. Börcsök Sándor, a felszámolóbiztos a lap kérdésére annyit árult el, hogy nyilvános pályázat útján fogják meghirdetni a vagyont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik