adózás adóbevallás posta (adózás, adóbevallás, posta)
Pénzügy

Egy pillanatra nem figyelünk, és a NAV máris túladóztathat minket

24.hu
24.hu

2017. 01. 02. 10:40

Korábban a témában:

Kemény szavakkal bírálta a kormány adópolitikáját Zara László, az adókamara elnöke. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában többek között azt mondta, hogy:

Mint ismert, 2017-től a NAV kérés nélkül, automatikusan készíti el a személyi jövedelemadó bevallásokat. Ennek ellenére, az adókamara elnöke szerint a NAV nem az adózó barátja, hiszen

az adózás rendjéről szóló törvény még mindig a hatóság szemszögéből van megfogalmazva, a NAV-nak vannak jogai, az emberek jogai viszont elhalványulnak benne. 

Zara azért mondott jót is, szerinte a kisvállalkozások jól jártak az új adózási szabályokkal, és a járulékcsökkentésre is régóta szükség volt. Viszont a minimálbér- és a bérminimum-emelés még a járulékcsökkentéssel együtt is leépítésekkel vagy trükközéssel járhat. Utóbbiról mi azt írtuk, hogy áttételesen elbocsátásokra is számítani lehet, de összességében a szegényebbek többet nyernek a minimálbér emeléssel.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 12.
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke a sajtótájékoztatója után a fővárosi Radisson Blu Béke Hotelben 2017. január 12-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.