Pénzügy

Túlárazottak az ingatlanok – inkább kivárnak a vevők

Nem nőtt tovább a kereslet az elmúlt hónapokban a lakások és a házak iránt, ugyanakkor a telkekre jelentős az igény, ami az árakon is érződik. A tulajdonosok tovább emelik a telkeik árát, mert remélik, hogy a magasabb összegeket is megkapják érte. Pedig a jobb minőségű, azaz széles utcafrontú, jó oldalaránnyal rendelkező telkek már elfogytak, és
a kevésbé jó adottságúak maradtak csak a piacon – hívta fel a figyelmet a Balla Ingatlanirodák X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője, Kántor Istvánné.

Elkezdődött a korrekció a lakások piacán

A telkeknél érezhető áremelési törekvésekkel szemben a lakások és a házak piacán az elmúlt két év folyamatos drágulása után már csak stagnálás, illetve némi árkorrekció tapasztalható. Az eladók egy része ugyan megpróbálja kitartani a magasabb eladási árakat, azonban a vevők egyre kevésbé érdeklődnek a túlárazott lakások iránt, inkább kivárnak – hangsúlyozta a szakember.

Ennek ellenére az alku mértéke egyelőre nem nő: a lakások jellemzően a meghirdetett árakon, vagy annak közelében kelnek el. Az eladók lassan rájönnek, hogy ha nincs érdeklődés a megálmodott árakon az ingatlanjukra, akkor mérsékelniük kell az árat, ugyanakkor az árcsökkentés az alku rovására történik. Tehát azoknál az ingatlanoknál,
melyeknél – látva a vevői érdektelenséget – csökkentik az eladók a hirdetési árat, már nem mennek bele nagyobb alkukba. Kántor Istvánné szerint olykor még a teljes alkuképtelenség is előfordul a lakásoknál, de a házaknál sem haladja meg az 5 százalékot a vevők által kiharcolható árcsökkentés mértéke.

Kik és mit keresnek a két kerületben?

Jelenleg a készpénzes és a jelzáloghiteles vevők közel azonos arányban vásárolnak ingatlanokat a X. és a XVII. kerület ingatlanpiacán.

Jellemző, hogy egyre többen használják fel előtakarékoskodással, azaz lakástakarék-pénztári megtakarítással összegyűjtött pénzüket. Befektetők is akadnak még a piacon, ők azonban jellemzően a “bankos lakásokat”
keresik, melyeket a piaci ár alatt tudnak megszerezni.

A legnagyobb igény a kisméretű, azaz 27-36 négyzetméter közötti alapterületű panel-, illetve téglalakásokra mutatkozik. Ezek négyzetméterára a 300-350 ezer forintot is eléri. Szintén jelentős a kereslet a az 1+2 félszobás, illetve a kétszobás panellakásokra. Ezek Kőbányán 240-270 ezer forintos áron kelnek el, de a XVII. kerületben még
a 300 ezer forint körüli négyzetméteráron kínált lakásokra is akad vevő.

Az újszerű, azaz 10 éven belül épült nappali plusz két-három hálószobás sorházi vagy lakóparki-társasházi lakásokra szintén jelentős kereslet mutatkozik. Ezeknél előnyt jelent ha kertkapcsolatos az adott ingatlan, és a négyzetméterárak 380-420 ezer forint környékén alakulnak. A XVII. kerületben az újépítésű, önálló, egyszintes családi házra, valamint iker- és sorházi lakásokra is lenne igény, főként ha a méretük 75-100 négyzetméter között alakul, de mérsékelt a kínálat. Az árak 300-350 ezer forintos négyzetméterár között mozognak.

Ami a bérlakások piacát illeti, mindkét kerületben rendkívül nagy a kereslet irántuk, miközben szerény a kínálat. Ennek következtében kétszobás lakásokat most 90-120 ezer forintos árakon lehet kibérelni egy hónapra.

A felkapott részek

Az eladási árak természetesen területileg is eltérőek, hiszen vannak népszerű és kevésbé vonzó részek mindkét kerületben. A X. kerületben az Óhegy park környéke a legkeresettebb, ahol jellemzően négyemeletes, kisebb társasházak állnak csendes, parkos jellegű környezetben. A négyzetméterárak itt 260-290 ezer forint környékén alakulnak.

Szintén keresett az Újhegyi lakótelep, mely kitűnő infrastruktúrával, nagy zöldterületekkel rendelkező, tágas lakótelep. Az Újhegyi sétány és környékének felújítására is sor került ebben az évben, ami még vonzóbbá tette a lakótelepet. Az itt található panellakások eladási négyzetméterárai 240-270 ezer forint között mozognak. Emellett kedvelt a metró közelsége miatt a Gyakorló lakótelep, ahol az árak is magasabbak: elérik a 300-320 ezer forintot.

A XVII. kerületben kevésbé jellemző, hogy egy bizonyos városrészben keresnek ingatlant a vevők. Kivételt talán csak a Rákosliget középső része jelent, mely a vasúttól távolabb, de a központhoz elérhető közelségben fekszik, és rendkívül hangulatos a környezete. Kiemelhető még az Akadémia telep, mely a kerületen belül a centrumhoz legközelebb fekvő városrész, így jobb az elérhetősége.

Ugyanakkor Rákoshegy esetében az elegáns, patinás miliő a vonzó a vevők számára. Az itt található családi házak árát meghatározza azok elhelyezkedése, stílusa, kora, állapota és a hozzájuk tartozó telek mérete, így négyzetméterárakat nem érdemes számolgatni ezeknél – jelezte Kántor Istvánné.

Ami a jövőt illeti, az ingatlanközvetítő szerint a most jellemző stagnálás a továbbiakban is kitart, változást talán csak az újépítésű ingatlanok nagyobb számú piacra kerülése hozhat. Ennek hatása azonban egyelőre nem érződik a két kerületben, ahol egyébként is kevés az új beruházás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik