Pénzügy

Kevesebb idő alatt többet költenek karácsonykor a magyarok

karácsonyi ajándékok (Array)
karácsonyi ajándékok (Array)

2011 óta végeztet reprezentatív kutatást a Budapest Bank a hazai lakosság körében, hogy megismerje, milyen vásárlási és pénzügyi szokások jellemzik a fogyasztókat karácsony környékén. Az idén immár negyedik alkalommal elvégzett felmérésből kiderül, hogy a megajándékozottak száma tavalyhoz képest nem változott, így továbbra is mindenki átlagosan 6 embert fog meglepni.

A megajándékozottak köre (partnerünk, gyermekeink és szüleink), valamint a legkedveltebb ajándékok listája (ruhanemű, könyv, illatszer) szintén változatlan 2011 óta.

Hódít a netes vásárlás

Bár ugyanannyi embert ajándékozunk meg, mint tavaly, idén erre a korábbi 6 nap helyett már csak
5 napot szánunk. Az ajándékok beszerzésére szánt kevesebb idő azzal függhet össze, hogy mind többen vásárolnak interneten, webáruházakban karácsonykor: az elmúlt egy évben jelentősen nőtt az arányuk a tavalyihoz képest (52%-ról 62%-ra).

Ennek nyomán idén először beérte a plázákban és bevásárlóközpontban vásárlók amúgy csökkenő számát (64%) az ebben az időszakban a világhálón vásárlók aránya. A karácsonyi vásárlást továbbra is stresszesnek találjuk: legtöbben a zsúfolt üzletekre és az idő szűkére panaszkodnak, ami szintén magyarázhatja, hogy mind többen intézik webshopban a beszerzéseiket. Az interneten vásárlók túlnyomórészt könyvet, elektronikai cikket és játékot vesznek, azonban tavalyhoz képest nőtt az utazást, élményt vásárlók száma is.

Egy hónappal korábban kezdődik

A netes vásárlás az ünnepektől függetlenül is egyre népszerűbb: a felmérésben szereplők 79%-a vásárolt már a világhálón, 38%-uk pedig rendszeres online vásárló. Az online vásárlók csaknem fele (49%) a webáruházakban nézi ki a dolgokat, és ott is veszi meg, míg 37% csak információforrásként használja az online boltokat. Az online vásárlók fizetésnél még mindig az utánvétet részesítik előnyben (52%), de folyamatosan nő azok aránya, akik bankkártyájukkal fizetnek a neten (a tavalyi 33%-ról 39%-ra).

A legtöbben továbbra is karácsony előtt egy hónappal kezdenek el készülődni az ünnepekre, ami különösen a nőkre és az idősebbekre jellemző. A válaszadók több mint fele előre tudja, kinek mit ad, de 2015-höz képest csökkent az arányuk: egyre többen néznek körül előbb interneten vagy a boltokban, mielőtt kitalálnák az ajándékokat (16%-ról 22%-ra).

karacsonyi-ajandek

Többet költünk szeretteinkre, és ehhez egyre kevésbé kell takarékoskodnunk

A rövidebb idő alatt több pénzt költünk el, mint az elmúlt évben: a vásárlásra fordított összeg idén jelentősen nőtt, a tavalyi átlagos 46 000-ről 52 600 forintra, így fejenként 9 100 forintot tervezünk költeni a tavalyi 7 100 helyett.

Erre a kiadásra a lakosság csaknem fele (48%) már az ünnepek előtt félretesz pénzt, míg egyharmaduk az aktuális fizetésből is képes ezt finanszírozni. 2015-höz képest csökkent azoknak a száma, akik már a karácsony előtti hónapokban spórolni kezdenek a kiadásokra (45%-ról 37%-ra), míg azok aránya, akiknek nem kell takarékoskodniuk az ajándékvásárlás előtt, 28%-ról 31%-ra emelkedett. Tavalyhoz képest azok aránya is alacsonyabb lett, akik hitelből finanszíroznák kiadásaikat (11%-ról 9%-ra).

A készpénzt szívesebben költjük

Az ajándékok beszerzésénél a készpénz továbbra is a legnépszerűbb fizetési eszköz (71%), amelyet a hagyományos betéti kártya (30%) és az interneten keresztül történő bankkártyás fizetés (27%) követ. Egyre többen fizetnek érintőképes kártyával is (arányuk a tavalyi 27-ről 30%-ra nőtt). Az érintőképes kártyával rendelkezőknek immár 75%-a lehetőleg mindig kihasználja annak érintőfunkcióját, míg 23% csak akkor, ha erre az eladó külön rákérdez.

A következő évek innovációját jelentő mobiltárcás fizetés még gyerekcipőben jár hazánkban, és van hova fejlődnie: bár még csak a megkérdezettek mindössze 1,5%-a rendelkezik jelenleg is ilyen szolgáltatással, a válaszadók 75%-a már hallott róla, és 46%-uk ki is szeretné próbálni azt.

karacsonyi-ajandek_1

Az érintőkártyák bevezetésekor még sokan ódzkodtak azok használatától, most azonban azt látjuk, hogy egyre inkább felfedezik az emberek, mennyire kényelmes, és biztonságos így fizetni. A következő években hasonlóan el fog terjedni a hazánkban most még újdonságnak számító mobiltárcás fizetési mód is, amely várakozásaink szerint ugyanolyan népszerű lesz hamarosan, mint most a PayPass vagy payWave technológia. Bankunk is ehhez a trendhez igazítja termékfejlesztését, és jövő év elején mi is meg fogunk jelenni a piacon a mobiltárca szolgáltatásunkkal – említette meg a témához kapcsolódva a bank lakossági üzletágvezetője, Fatér Gyula.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik