Pénzügy

Mélypontra került a forint a dollárral szemben

Kapcsolódó cikkek

Jórészt a dollár erősödésének köszönhetően hétfő reggel 15 éves csúcson kezdi a napot a dollár-forint árfolyam. Hajnalban a 298-at is megközelítette a jegyzés. Közben az euróval szemben minimálisan gyengült a forint, az euró-dollár árfolyam pedig a hajnali zuhanás után kezd stabilizálódni.

Bekavart az olasz választás

Az ok: húszhavi mélypontra süllyedt közép-európai idő szerint hétfőre virradóra az euró dollárral szembeni árfolyama annak nyomán, hogy az olaszországi népszavazáson elutasították a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig bejelentette lemondási szándékát.

Tokióban egy euróért 1,0506 dollárt kellett adni, miközben pénteken New Yorkban még 1,0664 dolláron kereskedtek vele.
Legutóbb 2015 márciusában volt hasonlóan alacsony az árfolyam, 1,0458 dollár.

A kereskedők mindazonáltal óva intettek a pániktól. “A nemek győzelme sem jelentené a világ végét” – mondta Fabio Fois, a Barclays londoni munkatársa a Bloomberg hírügynökségnek még a referendum előtt.

A népszavazáson az előzetes eredmények szerint 60 százalék voksolt Matteo Renzi reformtervei – többek közt a szenátus létszámának és hatáskörének csökkentése – ellen, és mintegy 40 százalék támogatta őket.

A referendum sokak szerint valójában a 41 éves kormányfő eddigi tevékenységének megítéléséről szólt. A nemek győzelme pedig megfigyelők szerint veszélybe sodorhatja az olasz bankrendszer megerősítésére irányuló intézkedéseket és ezzel az euróövezet stabilitását is.

A forint

Hétfő reggel a forint 313,2-nél állt az euróval szemben, ez egy hajszállal volt magasabb a péntek esti árfolyamnál. Vagyis a forintot egyelőre nem viselte meg különösebben az olasz népszavazás eredménye – kommentált a Portfolio. A dollárral szemben hajnalban 298 közelében is járt a forint, kora reggelre pedig 296,69-ig süllyedt az árfolyam. A svájci frank eközben 292,18 forintba került a hét elején.

A forint versenytársai közül a lengyel zloty alig mozdult, míg a cseh korona minimálisan erősödni is tudott még, így megint a 27-es jegybanki küszöböt közelíti. A tágabban vett feltörekvő piacokon az orosz rubel 0,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben, a török líra 1,3 százalékot bukott, míg a dél-afrikai rand 0,9 százalékkal gyengült. Ezek persze elsősorban a dollár erősödésének köszönhetők, de az elemzők már korábban azt emelték ki, hogy a líra és a rand lehetnek a kockázatkerülés vesztesei.

A fejlett devizák esetében hajnalban már a dollár erősödését láthattuk, az 1,05-ös kulcsszintet is megközelítette a jegyzés. Reggelre aztán egy kicsit elkezdett visszakapaszkodni az euró, de az 1,0565-ös szint még mindig 0,9 százalékkal alacsonyabb a péntekinél. Közben a japán jen első reakcióként erősödni kezdett, mint menekülőeszköz, reggelre azonban meg sem látszott az olasz népszavazás hatása. Közben az angol font 0,4 százalékkal gyengült a dollárral szemben – számolt be e lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik