Pénzügy

Százmilliárdokkal több adót fizettünk be tavalyhoz képest

Az szja-bevétel úgy nőtt, hogy egy százalékkal csökkent is az adókulcs idén.

Közel ötszázmilliárd forinttal több bevétele volt az államnak az öt legnagyobb adónemből idén őszig, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában – írta a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca adataira hivatkozva.

Kilenc hónap alatt több mint 8100 milliárd forint folyt be áfából, társasági és jövedéki adóból, járulékokból és személyi jövedelemadóból, míg 2015 első kilenc hónapjában 7600 milliárd forint körüli volt ez az összeg.

A legnagyobb növekedés a társadalombiztosítást megillető befizetéseknél jelentkezett, ez 230 milliárd forintot tesz ki. 155 milliárdos többletbevétel származott a társasági adóból, és áfából is majdnem ötvenmilliárddal többet fizetünk be.

Az szja-bevétel úgy nőtt húszmilliárddal, hogy az adókulcs idén egy százalékkal kisebb lett. Az alkoholos italok, a dohányáruk és az üzemanyagok után felszámított jövedéki adóból harmincmilliárdos pluszt könyvelhetett el az államkassza.

Jövőre nem lesz adó- és járulékcsökkentés, de a friss házasok és katások jobban járhatnak, a cigaretta viszont tovább drágul. A változásokról itt írtunk részletesebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik