Pénzügy

Egy félévi nyugdíj is kevés lehet a temetésre

A méltó végtisztesség megadása nemcsak érzelmileg, hanem anyagilag is megterhelő kötelezettség – hívják fel a figyelmet a biztosítók halottak napja előtt.

Egy félévi nyugdíj is kevés lehet rá

Míg egyes kisebb településeken a hamvasztásos temetés már 200 ezer forintból is kihozható, van olyan fővárosi temető, ahol a hagyományos temetés díja extra elvárások nélkül is elérheti a 700-800 ezer forintos összeget.

Nem csoda, hogy egyre több idősebb ember érzi úgy, hogy ezt az akár félévi teljes nyugdíját meghaladó összeget csak előzetes gondoskodás útján fogja tudni előteremteni. Ehhez a biztosítók ma már speciális kockázati életbiztosítások révén kínálnak megoldásokat, e piac rövid áttekintését célozza az ERSTE és az UNION biztosítók közös elemzése.

Fix térítés a befizetési időszak hosszától függetlenül

A kegyeleti biztosítások előnyeként azt emelik ki, hogy előre meghatározott összeget fizetnek ki a biztosított halálakor, függetlenül attól, hogy haláláig – az első 1-3 év között megszabott várakozási időn túl – mennyi időn keresztül fizette annak díját. Általában 50 éves kortól lehet elkezdeni a befizetéseket, de a biztosítás megkötésére egészen 80 éves korig lehetőség van.

A temetéskor kifizetendő, előre meghatározott biztosítási összeg természetesen függ a belépési életkortól, valamint a havonta fizetett díj összegétől – magyarázza Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Míg például 56 évesen havi 3000 forint körüli összeget is elegendő fizetni félmilliós térítésért, addig 70 éves korban 5700 forint a havi díj. Magasabb díj vállalása esetén a szolgáltatás mértéke is jóval magasabb, milliós összeg is lehet. A döntést az anyagi helyzeten kívül az is meghatározza, hogy milyen jellegű temetési szolgáltatásra tart igényt a biztosított, valamint az a döntés, hogy szeretne-e a temetésen kívül más célokra is költeni az összegből.

Bár a kegyeleti biztosítások élethosszig tartanak, a díjfizetés nem feltétlenül tart addig: általában 85 évnél húzzák meg azt a határt, amely felett a biztosított a továbbiakban már fizetés nélkül is igényt tarthat a teljes szolgáltatásra.

Mintegy ötvenezer biztosított

Míg 2000 előtt leginkább csak a saját bankszámlán – vagy az asztalfiókban – volt lehetőségük az idős embereknek a saját temetésükre gyűjteni, az előző évtizedben már költségfinanszírozó biztosításokat is tudtak kötni erre a célra. Ezeket a biztosításokat, amelyek a temetéssel kapcsolatban felmerülő tényleges kiadásokat fedezték, mára felváltották a jelenleg elérhető, fix összeget térítő életbiztosítási formák. Míg az előző konstrukció jelenlegi ügyfeleinek száma immár 8500 alá csökkent, a speciális életbiztosítást kötő ügyfelek száma immár elérte a 40 ezres szintet.

Kiegészítő szolgáltatásokat is lehet kérni

A szolgáltatás nem része a hagyatéki eljárásnak, így illeték- és adómentes, vagyis a teljes összeget a méltó végtisztesség megadására fordíthatják az örökösök – emelte ki Raveczky Zsolt, az ERSTE Biztosító elnök-vezérigazgatója.

Emellett számos pótlólagos szolgáltatás is elérhető rajtuk keresztül:

  • Létezik olyan biztosítás, amely bizonyos betegségek esetén is fizet.
  • Másutt, ha balesetből kifolyólag állapítanak meg nagyobb fokú, 50 százalék feletti rokkantságot, akkor a biztosítás kétszer fizeti a biztosítás összegét: először a baleset következtében fellépő rokkantság megállapításakor, másodszor a haláleset bekövetkeztekor.
  • Egyes termékeknél a közlekedési balesetből fakadó rokkantság esetén az addig befizetett díjakat is visszatéríthetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik