Pénzügy

Megállt a lakásárak növekedése, de nem Budapesten

Csökkentek a kínálati lakásárak országos viszonylatban 2016 harmadik negyedévében – derül ki az otthonterkep.hu legfrissebb elemzéséből.

A trendfordulás ugyan országosan szépen kirajzolódik, Budapestre szűkítve azonban a növekedés még mindig nem állt meg, csupán az üteme csökkent, igaz, jelentősen.

Országosan látványos a csökkenés

2016 harmadik negyedévében csökkent a kínálati ár a teljes (használt és új építésű) lakáspiacon, országos tekintetben – derül ki a negyedévenként több mint százezer eladó hazai lakóingatlan friss eladási árát összevető kutatásból.

orszagos-kinalati-atlagar-valtozasa-negyedevenkent

A „csok láz” hónapjaiban, vagyis az év elején az azt megelőző negyedévhez képest 16 százalékkal voltak magasabban az árak, majd a növekedés üteme jelentősen lassult. A harmadik negyedév már megtorpanást hozott, olyannyira, hogy az előző időszakhoz képest csökkenés mutatkozott.

Az év eleji növekedést a kedvező vásárlási feltételek (támogatási rendszer tisztulása, a hitelezés élénkülése), a csok, illetve a munkaerőhiány okozta kivitelezői költségnövekedés magyarázta, a minimális csökkenést pedig a vevői és eladói oldalról észlelhető kivárás, illetve a hirtelen egekbe szökött árak gyors megnyugvása indokolhatja. A vevők várnak, hogy lejjebb menjenek az árak, az eladók egy jelentős része pedig még kivár az értékesítéssel, és nem akar engedni a magasabb árszintekből.

Budapest még kitart

Ugyan országos viszonylatban érvényes ez a trend, Budapestet vizsgálva azonban nem helytálló. A fővárosban továbbra is árnövekedés tapasztalható, habár tény hogy ennek üteme folyamatosan lassul. A harmadik negyedévben jelentősen, negyedére esett vissza az árnövekedés az első negyedévhez képes.

kinalati-ar-valtozasa-az-elozo-negyedevhez-kepest

Ajánlott videó

Olvasói sztorik