Pénzügy

MNB: 50 százalékkal nőttek a lakásárak Budapesten

A Magyar Nemzeti Bank lakásár indexe szerint az elmúlt két évben 50 százalékkal emelkedtek az árak, és még nem érte el a "túlfűtöttséget" a bővülés.

Fábián Gergely, az MNB egyik igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában elmondta, 2014-óta tart a lakásárak emelkedése, de Budapestet és a nyugati határszakaszt leszámítva nem figyelhető meg jelentős változás: a községekben 10 százalék alatti volt az emelkedés, és még nem érik el a lakásárak a kistelepüléseken a 2008-as rekord szintet.

Beszélt arról is, hogy a keresleti oldalon minden folyamat a kereslet növekedését generálja, és egyre erősebb a befektetési célú lakásvásárlás, mivel kétszámjegyű hozam érhető el. A kínálati oldalon a csok-nak is köszönhetően már látszanak a pozitív hatások, de ez késleltetett. Hozzátette: bár kétszer annyi építési engedélyt adtak ki az első félévben, mint tavaly, az építőiparban nagy a munkaerő-hiány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik