Pénzügy

Kiemelten vizsgálja Magyarországot az európai korrupció-ellenes hivatal

Korrupcio(210x140).jpg (Array)
Korrupcio(210x140).jpg (Array)

Az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) egy-egy tagállammal 2-3 ember foglalkozik, ezzel szemben a közelmúltban felállítottak egy külön 20 fős egységet, ami csak a magyar ügyeket vizsgálja – írja az atv.hu.

Az OLAF a lapnak küldött válaszában csak azt hangsúlyozta, hogy a nyomozóik különféle felállásokban dolgozhatnak a vizsgált ügy jellemzőitől, komplexitásától és határokon átnyúló jellegétől függően és ez “a magyar esetekben sincs másként, minden vizsgálatot ugyanolyan gondossággal végeznek el”.

A lap emlékeztet arra, hogy Hadházy Ákos, az LMP társelnöke egy minapi rendezvényen azt hangsúlyozta: a Magyarországra érkező uniós támogatásoknak mintegy felét ellopják, magánzsebekbe vándorol a gyakran 20-50%-os túlárazáson, illetve a projektek megvalósításának elmaradásán keresztül.

Nagy Gabriella, a Transparency International (TI) közpénzügyi programjainak vezetője azt mondta a portálnak, hogy az ő tapasztalataik szerint a magyar projektek több mint 90 százaléka érintett lehet a túlárazásokban, aminek az átlagos mértéke nagyjából 25 százalékos lehet. Ez persze még nem zárja ki azt, hogy más módon is vándorolnak közpénzek magánzsebekbe, de ő nem fogalmazna olyan sarkosan, hogy az EU-támogatások felét ellopják.

Az OLAF főigazgatója tavaly decemberben Budapesten is járt és akkor erős üzeneteket fogalmazott meg a magyar bűnüldöző szervekkel (a problémás ügyek tényleges felderítési akaratával) kapcsolatban. Egy interjúban azt hangsúlyozta: Magyarországon vagy alacsony a korrupció, vagy nincs meg a készség, a képesség a hatóságoknál, hogy feltárják az ügyeket, mindenesetre azt látták a magyar adatok alapján, hogy messze az uniós átlag alatti a szabálytalanságokkal és csalásokkal kapcsolatos hivatalos bejelentések aránya.

Ugyanakkor cégek és magánszemélyek beadványai rekordot döntöttek 2010 óta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állammal szemben.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik