Pénzügy

Nyugdíj – az ONYF szerint nem csúszik az adategyeztetés

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közleményt adott ki (MTI OS) a nyugdíjegyeztetésekkel kapcsolatban – ebből úgy véljük, lehetett némi félreértés, amit el kellett oszlatni.

Íme, mit írnak:

A  társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96/C §-ban  meghatározott  hivatalból  megindítandó  adategyeztetési eljárások a jogszabályban  meghatározott  korosztály  (1955-1959.  években születettek) esetében  az  ütemezésnek  megfelelően  haladnak,  vagyis 2016. év végéig a korosztályhoz  tartozó minden ügyfél esetében megtörténik az adategyeztetés elindítása.Az adott korosztályból közel 400.000 ezer főt érint az adategyeztetés, ebből a  hátralévő  időben,  2016. december 31-ig összesen 10 537 fő részére ( az érintettek  alig  több, mint  2.6  %)  kell  a  nyilvántartásban  szereplő adatairól értesítést küldeni.
Az egyeztetési eljárások során több,  mint 220 ezer határozat kiadására került  már  sor,  a  többi folyamatban levő ügyben ütemezetten történnek a fővárosi és megyei/ kormányhivatalok és az ügyfelek közötti egyeztetések. A nyilvántartásban szereplő adatok egyeztetése minden esetben az eljárás időpontjában lezártnak tekinthető adóévek bejelentési adataira vonatkozik, tehát például a  2015-ben lefolytatott egyeztetések a 2013. vagy 2014. december 31-ét  követően  bejelentett  biztosítási  jogviszonyok  adataira  már  nem terjedhettek  ki.  2017.január 1-jétől az adategyeztetési eljárások az 1960-1964. között született korosztállyal folytatódnak.
Az előkészítés alatt álló jogszabály-módosítás – nem arról rendelkezik, hogy az 1955-59-ben születettek adategyeztetésének 2016. december 31.-i határidejét meghosszabbítanák 2018-december 31.-ig, hanem arról, hogy a korábbi adategyeztetés óta eltelt időszakra vonatkozóan a jövőben újabb egyeztetéseket kell lefolytatni az egyeztetési eljárással már érintett korcsoportokba tartozó biztosítottakkal, volt biztosítottakkal. Ez azt jelenti, hogy az 1955-1959. között születettek esetében is a korábbi adategyeztetési eljárásban határozattal lezárt időszak utáni jogviszonyokra vonatkozóan 2018. év végéig újabb adategyeztetésre kerül sor  a korábbi adategyeztetési eljárásban határozattal lezárt időszak utáni jogviszonyokra vonatkozóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik