Pénzügy

Újabb cég szedheti meg magát rendesen a kötvénybizniszen

Teljes a káosz letelepedésikötvény-ügyben, és úgy látszik, hogy a miniszterelnök is teljes mellszélességgel kiáll az évtized legsúlyosabb korrupciógyanús ügylete mellett – írta a Magyar Nemzet.

Nehezen védhető ugyanis Orbán Viktor azon állítása, miszerint „sikeres konstrukció, mert pénzt hoz az országba, és egyetlen fillért sem visz el”. A kötvényüzlettel ugyanis mindenki jól jár, leszámítva a magyar államot. A normál piaci kötvénykibocsátásnál négyszer drágább kamatot fizetnek az adófizetők a letelepedési állampapír után, amelyet offshore cégek vásárolnak meg. A hozam pedig az offshore hátterű közvetítőcégeknél köt ki.

A jómódú bevándorló egyébként csak öt évre adja kölcsön a pénzét, vagyis az összeget vissza kell neki fizetni, így a magyar államnak semmilyen haszna nem származik az üzletből. Sőt a négyszeres kamat miatt csak veszít rajta.

Hitelre még nagyobb biznisz

A legújabb konstrukció azonban még ennél is busásabb hasznot hoz a közvetítőknek: kevesebb mint féláron, azaz 300 ezer euró helyett 135 ezer euróért (kb. 41 millió forint) kínálják a kötvényt (kínai és vietnami ügyfeleknek), de cserébe a letelepedési kötvényt vásárlók nem kapják vissza a pénzüket az öt év leteltével.

A hiányzó összeget banki hitelből egészítik ki, és a lap szerint az alku része az is, hogy a bank és a közvetítő risztel – igaz, a banknak csak a kamat jut. Így aztán a közvetítők egészen elképesztő, 58-64 százalékos profitot tudnak elérni, ha mindent összeadunk.

Új szereplő

A lap arra is felfigyelt, hogy nemrégiben új szereplő tűnt fel az igen busás hasznot hozó piacon. A Euro­pean Settlement Immigration Service Ltd. is féláron forgalmazza az államkötvényt, vietnamiaknak, amihez két másik közvetítőcéggel is leszerződött. Érdekesség még, hogy a vietnami üzletet kotábban egy másik cég vitte, de az májusban bejelentette, átnyergel a kínaiakra. Mintegy előmelegítve a helyet az új szereplőnek.

A lap szerint ebből arra lehet következtetni, hogy az engedélyeket kiadó fideszes többségű parlamenti bizottság szűk körön belül, egymást akár személyesen is ismerő, megbízható háttérembereknek ad busás haszonnal kecsegtető üzleti lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik