arfolyamgat(960x640).jpg (Array)
Pénzügy

Az MNB ismét figyelmezteti az árfolyamgátas hiteleseket

24.hu
24.hu

2016. 10. 03. 11:14

Korábban a témában:

Az árfolyamgátas hiteleseknek érdemes még az árfolyamgát lejárta előtt kilépni a konstrukcióból és vállalni a magasabb törlesztőrészletet, hogy elkerüljék a védett periódus lejárta utáni nagyobb tehernövekedést – hívta fel ismét a figyelmet Binder István, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Elmondta: kicsivel nagyobb azonnali törlesztés vállalásával az árfolyamgát – döntően jövő tavaszi – lejárata után az össztartozás alacsonyabb lesz.

A szóvivő ismertette, 172 ezer árfolyamgátas ügyfél volt, a probléma pedig mindazokat érintheti, akinek nem járt le a hitele, illetve nem váltotta ki más konstrukcióval.

Előzmények

A svájcifrank-alapú jelzáloghitelesek tartozását 256,47 forint/svájci frank árfolyamon forintosították. Mivel az árfolyamgátas ügyfeleknek 180 forinton rögzítették az árfolyamot, jelentős terhet jelentett volna a forintosításkori árfolyam azonnali alkalmazása, ezért a forintosítási törvény továbbra is fenntartotta a törlesztőrészletekre vonatkozó korlátot. Így az árfolyamgát kezdetétől számított 60 hónapig a törlesztőrészletek mértéke nem haladhatja meg a tavaly januárban fizetett, 180 forintos svájcifrank-árfolyamon számított törlesztőrészletet.

Az árfolyamgát jellemzően jövő tavasszal jár le, ekkor azonban a gyűjtőszámlán halmozódó tartozást is meg kell kezdeni törleszteni.

Az árfolyamgát lejárta után a havi törlesztés mértékét az érintett pénzügyi intézmények a jogszabály alapján legfeljebb 15 százalékkal növelhetik meg. Ha szükséges, ennek betartására a törlesztési futamidőt is megnövelhetik az adós vagy a legfiatalabb adóstársa 75. évének betöltéséig.

Minél hosszabb viszont a futamidő, az adósnak összességében annál nagyobb összeget kellene fizetnie kamatként – figyelmeztetett már korábban is a jegybank.

(MTI)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.