Pénzügy

Iskolakezdés után – az őszi szünetig folyamatosan jönnek a fizetnivalók

Újra megkérdeztük azt a négy szülőt, akikkel már az iskolakezdés előtt beszéltünk. Arról faggattuk őket, milyen költségekre számítanak még tanév közben.

Fél évre 30 ezer

Ági volt az, akinek hitel is kellett az iskolakezdéshez, mert egyedülálló anyaként másképp nem tudta előteremteni a költségeket. Tánciskolában kezdő lányánál most osztálypénz nem lesz, viszont alapítványi díjat kérnek – egy fél évre 30 ezer forintot (havonta is lehet fizetni) amiben benne van a kirándulás is. Arra számít, hogy év közben majd pótolni kell a táncórákon elhasználódó ruhákat is.

A két ovisnál kell a tisztasági csomag minden hónapban, pár száz forint. Kirándulások is lesznek, de mivel azt az óvoda pályázik, a szülőknek ez nem pluszkiadás. A kisfiú szeptemberben kezd focizni. Mezt kap, focicipőt kell majd venni. Még nem nézték, mennyibe kerül.

Fotó: MTI / Balázs Attila
Fotó: MTI / Balázs Attila

Az őszi szünetig sok apró kiadás jöhet

Domiéknál az oviban a tisztasági csomagon kívül a gyümölcsnapokra kell készülni – minden gyerekre általában havonta kerül rá a sor, 2-3 kilót kérnek. Az őszi szünetig még folyamatosan számít kisebb, pár száz forintos befizetendőkre. Hogy ez mennyi összesen? Év elején eddig mindig vett 20 darab borítékot (névvel ellátva, lezárva kérik be a pontos összeget), és az nagyjából el is fogyott. Most is így készül.

Az óvodában az ebédért már nem kell fizetniük, az iskolában pedig féláras a díjuk: ez gyerekenként havi 5-6 ezer forint. Az iskola és az ovi is kéri még, hogy támogassák az alapítványt (oviban 2 ezer forint félévente, de csak kérés) aztán, hogy vigyenek be fénymásolópapírt, és mindig jelzik a szülői értekezleteken azt is, hogy más felajánlásokat is szívesen vesznek (pl. buszt a kiránduláshoz, festési munkát, stb.).

Külön programok

Mint írtuk, Domiéknál sok a külön program, és nem is a legolcsóbbak közül valók. Ez a módosabb szülők igénye. Borsodi ismerőse dobott egy hátast, amikor megtudta, mi mindent fizetnek a szülők a pesti iskolában. Mivel ő is szedett osztálypénzt, tudja, hogy ezek a programok (csak a kirándulás 10 ezer forint fejenként) anyagilag sok család számára igen megterhelőek, és vannak, akik nem is tudják kifizetni.

Különórára a kisebbik lány jár – szolfézsra, egész évre 6 ezer forint. A nagyobbik lány akrobatikus tornázik, hetente kétszer, havi 5 ezer forintért. A kisfiú kerámiázik, havi 3 ezer forintért. Az iskolában egyébként van ingyenes rajzszakkör, sakk, és ún. tömegsport is, ahol játékos vetélkedőket tartanak – szeretik a gyerekek.

Fotó: MTI / Balázs Attila
Fotó: MTI / Balázs Attila

Már nulladiktól gyűjtenek a szalagavatóra

Brigiéknél osztálypénzt évi 20 ezer forintot szednek – ezt a szalagavatóra, ballagásra gyűjtik. (Aki esetleg elmegy egy másik iskolába, az visszakapja a pénzét.) Osztálykirándulásra külön kell befizetni, ami 15 ezer forint körül lesz. Szoktak még szervezni sítábort is – szerencsére oda nem akart menni a lánya, mert az elég húzós összeg lett volna, amit nem tudott volna kifizetni. Legfeljebb, ha mozgósította volna az egész családot.

Az ebéd most nem vészes, havi 7-8 ezer forint (attól függően, hogy egy hónapban hány napot mennek). Az általánosban ennek majdnem a dupláját kellett fizetni. Lánya táncolni jár – ez havi 9 ezer forintba kerül, amihez kell a pár ezer forintos egyenpóló is.

Brigi arra is kitért, hogy ha arra lenne szükség, hogy magántanárt fogadjon a gyereke mellé, vagy mondjuk külön nyelvórára járassa, az már nem menne anyagilag. Legfeljebb hitelből, de azt nem vállalná be.

Sokszor pár ezer forint

Gáboréknál osztálypénzre havi ezer-ezer forintot szednek mindhárom gyereknél – ezekből fedezik a különböző évközi programokat (pl. karácsonyi ünnepség, farsang, stb.) Ezenkívül van még a kiránduláspénz. A kisebbik fiú osztálya pl. többször megy egynaposra, ezek 1-3 ezer forintba kerülnek alkalmanként. Ő drámaszakkörre is jár, ami havi 1500 forint. A nagyobbik fiú osztálya pedig gyakran jár színházba – ez 2-4 ezer forint havonta. Az elsős kislánynál még nem volt szülői.

Közös hobbijuk, hogy apával együtt járnak küzdősportra, ami (kedvezményes családi áron) mintegy 25 ezer forintos havi kiadást jelent.
Plusz évszakonként kell ruhát, cipőt cserélni – egyrészt mert növésben vannak a srácok, másrészt, mert el is használják a dolgaikat. Ez nagyjából 15-20 ezer forint negyedévente gyerekenként.

Náluk előfordul, hogy ha egyszerre kell több mindent befizetni, az már nem fér bele a családi büdzsébe. Gáborék ezért időnként személyi hitelt vesznek fel. Ha az OTP-t választják, a kalkulátor szerint pl. 100 ezer forintot a futamidőtől függően 2101 és 8524 forint közötti havi részletekben fizethetnek vissza.

otp_palotas

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik