Pénzügy

Csalók hálójába került a nyugdíjas – 5 millió forintja bánta

nyugdíjas (nyugdíjas)
nyugdíjas (nyugdíjas)

Egy idősebb zalai  férfi  2014-ben társkereső hirdetést adott fel egy helyi lapban, melyre álnéven egy zalaegerszegi nő jelentkezett.  Elmondta, hogy  egy  óvodában dolgozik. Kettejük között rövid időn belül bizalmi, majd szexuális kapcsolat alakult. A nő elhatározta, hogy valótlan indokokkal  pénzt fog kicsalni tőle. A cselekmények során ebben segítségére volt – rábeszéléssel, és fuvarozással – a szintén álnéven bemutatott, és egyébként Németországban  prostituáltként dolgozó 29 éves leánya is – derül ki az ügyészség közleményéből.

Folyamatosan pumpolták a hiszékeny nyugdíjast

Azzal az indokkal, hogy a nő – nem létez ő – lakását nagy összegű tartozása miatt  árverezni fogják, annak kiegyenlítésére több részletben  a férfitől  kicsaltak 1 840 000 forintot, majd ugyanezen célra több pénzintézettől  felvetettek vele további 480 000 forintot is.

A nő arra is rábírta a férfit, hogy munkahelyére – az óvodába – is vásároljon hitelre különböző híradástechnikai eszközöket azzal, hogy majd az óvoda fogja fizetni a törlesztőrészleteket.

Így különböző áruházakban, más-más pénzintézet finanszírozásával laptopokat, táblagépeket, televíziókat, háztartási gépet és mobiltelefonokat vásárolt mindösszesen 1 525 215 forint kárt okozva.

A férfi tényleges  kára 3 845 215 forint volt, de a járulékos költségekkel együtt összesen csaknem 5 000 000 forint kára keletkezett.

A Zalaegerszegi  Járási és Nyomozó Ügyészség a két nő ellen csalás bűntette miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik