Pénzügy

Vígan élhetnek a magyar nyugdíjasok külföldön

Mennyit kapnak a legszegényebb nyugdíjasok? Hány éves a legidősebb ellátott? Hányan élnek külföldön a magyar nyugdíjból? A Pénzcentrum.hu összeszedte azokat a tényeket, amelyek talán kevés ismeretek a magyar nyugdíjasokról.

Kétmillió

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tavaly összesen 2,7 millió főnek folyósított valamilyen nyugdíjat, ellátás, járadékot, vagy egyéb járandóságot. A legtöbben persze az öregségi nyugdíjasok vannak, akiknek a száma az elmúlt években több tízezerrel növekedett. 2014-ben az öregségi nyugdíjban részesülők száma már elérte a 2 037 126 főt. Bár 2015 decemberében ez a szám ugyan némileg csökkent, 2 017 609 főre.

Egymillió

Közülük mindössze két százalék takarékoskodott előre – ők kapnak az államin kívül kiegészítést is.
Az átlagnyugdíj 109 ezer forint, a nyugdíjasok fele 100 ezer forintnál kevesebbet kap, és többen vannak már, akiknek egymillió forintnál is több a havi járadékuk.

És több mint 2500-an vannak azok, akiknek havi 25-30 ezer forintból kell kijönniük.

27 ezer

Érdekes adat az is, hogy már több mint 27 ezren vannak, akik külföldre kérik a magyar nyugdíjat, és ezek igen eltérő összegek. A külföldre folyósított főellátások átlagos összege az idén januári adatok alapján 41 242 forint volt. Ennek az összegnek pedig több mint a tízszeresét kapja külföldi rekorder: összesen 487 430 forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik