Pénzügy

Jön fel a román átlagbér, mint a buborék

romania(210x140).jpg (románia)
romania(210x140).jpg (románia)

Júliusban 12,4 százalékkal volt több a nettó átlagbér Romániában a tavalyi hetedik hónaphoz mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A nettó átlagbér 2078 lej (144 649 forint), a bruttó havi átlagbér pedig 2875 lej (200 128 forint) volt.

Magyarországon 2016-ban a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 160 800 forint volt.

Romániában tavaly 25 százalékkal emelték az orvosok és a tanárok bérét. A magánszférában kisebb mértékben ugyan, de emelkedtek a jövedelmek. A reálbér növekedését az infláció csökkenése is segítette, amelynek éves értéke júliusban mínusz 0,8 százalék volt.

A statisztikai intézet előző nap közölte, hogy a második negyedévben 11,97 százalékkal nőtt az óránkénti munkaerőköltség a tavalyi második negyedévhez mérten, és 5,86 százalékkal az első három hónaphoz képest.

A Ziarul Financiar című pénzügyi napilap kedden emlékeztetett, a bérek emelkedése és munkaerőköltség növekedése következtében júliusban 1,1 százalékkal csökkent a román GDP egynegyedét adó és a román export legfőbb hajtóerejének számító ipar termelékenysége.

A termelékenység csökkenésének egyik oka a lap szerint, hogy a bérek növekedése rontja azon vállalatok versenyképességét, amelyek nyereségüket elsősorban az alacsony munkaerőköltségre alapozzák.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik