Pénzügy

Elbocsátási tervek szivárogtak ki a Deutsche Telekomtól

telekom(1)(960x640).jpg (Array)
telekom(1)(960x640).jpg (Array)

Többezres elbocsátással is járó szerkezetátalakítást tervez a Deutsche Telekom (DT) a német Handelsblatt keddi értesülése szerint.

A lap a távközlési konszerntől származó belső értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a konszern vezetőségének és felügyelőbizottságának tagjai múlt heti ülésükön a költségcsökkentési stratégia kidolgozásával foglalkoztak.

Megvizsgálták egyebek között a T-Systems leányvállalat részleges értékesítésének, a kelet-európai és görögországi érdekeltségek átértékelésének, valamint több ezer fős németországi létszámcsökkentésnek a lehetőségét is.

A konszernnek nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a hatékonyság fokozására, mert a potenciális innovációs motorok egyelőre nem tudják a tőlük elvárható hajtóerőt kifejteni – indokolta a Handelsblatt az átszervezési törekvést.

A DT szóvivője a Handelsblatt cikkére reagálva tagadta a többezres németországi leépítésről szóló értesüléseket.

Merő találgatások összerakásáról van szó.

A konszern átalakítása generációs folyamat, de erről már több alkalommal is szó esett. A cég szociálisan elviselhető módon folyamatosan szünteti meg a munkahelyeket, és helyettük más területeken újakat hoz létre

– mutatott rá a szóvivő.

A DT csoport 225 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, ebből 69 ezret Németországban. Fő tulajdonosuk a német állam. A T-Systems informatikai üzletág 46 ezer alkalmazottat foglalkoztat a világ 20 országában, értékesítési árbevétele 8,2 milliárd euró.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik