Pénzügy

Pletykálják, hogy kivonnák a forgalomból az 5 forintost

ötforintos érme (ötforintos, pénzérem, forint, )
ötforintos érme (ötforintos, pénzérem, forint, )
Kapcsolódó cikkek

A 2005 előtt gyártott húszezer forintosokkal már csak az év végéig lehet fizetni, jövő tavasszal pedig a két- illetve ötezresekkel folytatódik a bankjegycsereprogram. De vajon mi lesz az érmékkel, ott is lesz változás? Különösen, hogy időről időre felreppen a híre, hogy kivonják a forgalomból az 5 forintost. Valahogy úgy, ahogy néhány évvel ezelőtt az 1 és 2 forintosokat.

Akkor arra hivatkoztak, hogy a döntés nemzetgazdasági szinten 3-4 milliárd forintos megtakarítást eredményez, a jókora lemorzsolódási arány mellett ugyanis az előállítási költség is rendkívül magas volt.

Azt is rebesgették már, hogy érmére cserélik az ötszáz forintos bankjegyet. És ha már a bankjegyeknél meg a pletykáknál tartunk, tényleg lesz 50 ezer forintos? Ennek járt utána a Pénzcentrum.hu.

Csak pletyka?

Az MNB-től származó friss információik szerint az 5 forintos érmék pozíciója szilárd, vagyis nem fogják azokat bevonni. Az MNB vizsgálatai szerint ugyanis az 5 forintosokat a készpénzforgalom szereplői igénylik és a tapasztalatok alapján használják a fizetési forgalomban. A készpénzforgalmi igények alapján tehát nem indokolt, ezért nincs napirenden a jelenlegi érme címletstruktúra megváltoztatása – válaszolta a jegybank a lapnak.

És ugyanez vonatkozik a bankjegyekre is: a 2018-ig tartó csere kizárólag a jelenlegi címletsorozatra (500; 1000; 2000; 5000; 10 000 és 20 000 forintosra) terjed ki. Tehát az 500 forintos bankjegyet nem cserélik érmékre, és 50 ezres bankó sem lesz egyhamar Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik