Giving keys
Pénzügy

A 40-60 négyzetméter közötti lakások a legkapósabbak

24.hu
24.hu

2016. 08. 08. 11:18

Korábban a témában:

Az idei második legalacsonyabb forgalmát mutatta az ingatlanpiac júliusban, ennél csak januárban cserélt kevesebb ingatlan gazdát, de az szezonálisan indokolt volt. Bár a válság utáni évek júliusait ez az érték is felülmúlja, az egy évvel ezelőtti 12 355 tranzakciónak ez csak a 79 százaléka. Az idei adásvételek darabszáma összesen 79 229 eddig, ami nagyjából a tavalyi azonos időszaknak felel meg – derül ki a Duna House elemzéséből.

Két éve az első hét hónapban a forgalom nem érte el az 55 ezret sem, 2013-ban pedig alig haladta meg a 48 ezret.

Az éves mélypontjáról, 71 százalékpontról pattant fel a Keresleti Index 77-re, ami még így is az elmúlt két év átlaga alatti érték. Mindenesetre megtört a január óta tartó csökkenő trend, de hogy megfordul-e az majd csak a következő időszakban dől el.

Árban az átlag

Júliusban a paneleket az ország keleti oldalán 163 ezer Ft/m2 áron vették, nyugaton pedig 170 ezerért. Ugyanezért a fővárosban Pesten 275-, Budán 327 ezer Ft-ot adtak. A téglaépítésűért Kelet-Magyarországon 208 ezret fizettek a vevők, nyugaton 245-öt. Ezt a típust Pesten 339-ért vették, Budán 528-ért. A Belváros átlaga júliusban 552 ezer Forint volt.

Budapesten 6 százalékot alkudtak a vevők a családi házakból, ugyanerre Pest megyében 7%, az ország többi részén 8% volt az átlag. A panellakásokból mindössze 3 százalékot tudtak alkudni a vevők a fővárosban, ugyanerre vidéken 4-et. A téglaépítésű lakások esetében országszerte 4% volt az alku mértéke.

Kevés az új lakás

Még mindig nem jelentős az új építésű ingatlanok részaránya a piacon, kivéve Kelet-Magyarországot, ahol néhány debreceni projektnek köszönhetően 16 százalékos arányt ért el ez a kategória a forgalomból. Budapesten ugyanez mindössze 2% egyelőre. Így továbbra is a kiváló és jó minőségű ingatlanok teszik ki a piac legnagyobb részét.

A legnépszerűbbek

A népszerűségi versenyben fordulat következett be, a mérés óta (62 hónap) először vezet egy budai kerület, mégpedig a XI. A fővárosban ingatlant venni szándékozók közel 18%-a több másik mellett ezt a lokációt is megjelölte lehetséges célpontjának. Csak néhány tizeddel maradt le a két korábbi favorit XIII. és XIV. kerület, majd nem sokkal követi őket a VI. és VII. Szembetűnő még a sereghajtó déli kerületek erősödése is.

Ezért veszünk lakást

Budapesten a vevők harmada továbbra is befektetési céllal vásárol. Az általuk megvásárolt lakások átlagosan 62 négyzetméteresek, melyre 26,6 millió forintot költöttek. Minden negyedik vásárló első lakását vette júliusban. Ők kisebb, 41 m2 körüli lakásokat kerestek 19,4 millió Ft körül. Vidéken a vevők 24-24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés-, illetve első lakás vásárlás áll a tranzakció mögött.

Míg az első csoport 110 m2-es, átlag 19,2 milliós ingatlant vett, addig a második 74 m2-est keresett 11 millió körül. Ugyanitt a vevők 22 százaléka mondta, hogy befektetési céllal vett. Ők átlagosan 11,6 milliót költöttek ingatlanra.

A fővárosban az eladások 43 százaléka mögött nagyobb lakásba költözés szándéka áll. Ők 54 m2-es lakásaikat értékesítették 19,5 millió körüli áron. Minden ötödik viszont éppen kisebbe menne, így 105 m2-es lakásaiktól szabadultak meg 33,4 millió körüli összegért. Nagyjából ugyanekkora hányad örökölt ingatlanjától vált meg 23,4 milliós értéken. Vidéken az eladók közel harmada szintén örökölt ingatlant értékesített 9,3 milliós átlagáron. Nem sokkal kisebb a nagyobba vágyók tábora, akik 62 m2-es lakásaiktól váltak meg 12 millió Forint körül. Az eladók negyede nyilatkozott úgy, hogy kisebbe szeretne menni, ezért adták el 100 m2-es ingatlanjaikat.

Méretre ilyen lakásokat keresnek leginkább a vevők

Júliusban vidéken – az egy évvel ezelőtti, azonos időszakkal összehasonlítva – nőtt a 80 m2 fölötti ingatlanok piaci aránya. Az egészen nagy, 160 m2 fölötti tranzakciók például 1-ről 5 százalékra. Az áremelkedés itt tettenérhető a két hónap összevetésében: csökkent a 200 ezer Ft/m2 alattiak aránya és nőtt ez efölöttieké.

A keresett méretben nincs nagy különbség, a vevők kb. 40%-a továbbra is 40-60 m2 közötti ingatlant vásárol szívesen. Budán minden ötödik eladott lakás 80-100 vagy a kicsi 20-40 m2 közötti volt, de itt is a 40-60 m2 a favorit 29%-os piaci aránnyal. Az árak emelkedése jól látszik csupán abból az adatból, hogy 350 ezer Ft/m2 ár fölött egy éve az adásvételek 48%-a zajlott, idén ugyanennyit a vevők 76%-a fizetett. A pesti oldalon ugyanez a sáv 25-ről 42-re ugrott, ami szintén jelentős. Pesten szintén a 40-60 m2 közötti méret a sláger, ezt vásárolja a vevők mintegy 40 százaléka.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Eger, 2017. május 25.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára (k), Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője (b) és Dányi Gábor Zoltán európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár (j) a fejlesztéspolitikai egyeztetésen az egri városházán 2017. május 25-én.
MTI Fotó: Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.