Pénzügy

Nyaralás külföldön: a hosszú SMS-ek miatt gond lehet a roaming

Bár 2017 júniusától a hazai tarifával indíthatunk hívásokat az egész EU-ból, azért addig még van majdnem egy év. Éppen ezért a nyaralószezon közepén az általános tudnivalók mellett annak jártunk utána a három szolgáltatónál, hogy mire érdemes még figyelni.

A Telenortól, a Telekomtól és a Vodafone-tól többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy vannak-e speciális technikai előfeltételei a roamingnak, mennyivel jártak jobban az ügyfelek az április 30.-i díjszabás-változással, mennyire kell odafigyelni a speciális helyzetekben (például ha a hajónk nemzetközi vizekre fordul), illetve érkezett-e panasz a roamingozással kapcsolatban.

Telekom: Mindig figyeljünk az SMS-ekre!

A cégtől megtudtuk, hogy a roamingot azokban az országokban lehet igénybe venni, ahol van szerződött partnerük. Az átállás csak a havidíjas előfizetőknél automatikus, aki feltöltőkártyás, annak első alkalommal egy kóddal (*104#) kell aktiválnia a szolgáltatást.

A roaming-adatforgalom (és a vele járó magasabb költségek) miatt nem kell aggódni,

mert azt a telefonon külön engedélyezni kell, ha pedig tudatosan szeretnénk külföldön netezni, akkor érdemes speciális konstrukciót (például Travel&Surf vagy World GPRS Limit) választani.

A Telekom azt is elmondta, érdemes figyelni az általuk küldött tájékoztató SMS-eket.

A tengerjáró hajók közelében elérhető szatellit szolgáltatások használatának díjai magasabbak, mint az EU-s roaming díjak, ezekről érdemes utazás előtt tájékozódni

– írták válaszukban.

Ahogy írtuk is, a külföldön történő adatforgalmazás nem automatikusan történik (ehhez roaming adatdíjcsomagot szükséges választani). Ezt a cég azzal segíti, hogy külföldön a böngészőalkalmazást megnyitva automatikusan egy díjmentesen elérhető oldal jelentik meg, ahol választhatunk a lehetséges opciók közül.

Vodafone: Kevés panasz érkezik

A cég nem várta meg a jövő júniust, és már idén április 1-jén úgy döntött, hogy eltörli a roamingdíjakat. Az új ügyfeleknek alapbeállításként aktiválva is van a roaming, ha pedig valakinek nem, akkor egyetlen ingyenes SMS elküldésével (ROA a 1270-re) bepótolhatja a lemaradását. Persze a külföldi telefonáláshoz és netezéshez az is fontos, hogy magán a telefonon is engedélyezzék a hálózatválasztást. A tiltásnak egyébként van egy előnye is:

akkor lehet hasznos, ha valaki belföldön, a határ közelében tartózkodva szeretné elkerülni, hogy a telefonja külföldi hálózatra váltson át.

Ha valakinek új EU csomagja van, akkor nemcsak az Európai Unió területén, de Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában, Svájcban és Törökországban is minden további költség nélkül használhatja a telefonját, mint itthon. Ha EU-n kívüli országban járunk, akkor jó hír, hogy július 1-től már 72-ben vehető igénybe a Világ Napijegy, aminek segítéségével egy fix összegért cserébe szintén hazai kondíciók állnak a rendelkezésre. Emiatt például nemzetközi hajózás esetében arra érdemes figyelni, hogy mely országokra terjed ki pontosan a Világ Napijegy.

A Vodafone-tól azt is megtudtuk, hogy a roaminggal kapcsolatos valódi panaszok száma alacsony, sokszor inkább tájékoztatás a megoldás ezekre a beérkezett ügyfélmegkeresésekre. Az előfizetőiknek pedig nem csupán a magas és kiszámíthatatlan számláktól nem kell tartaniuk, de ugyanúgy használhatják külföldön a navigációs alkalmazásoktól elkezdve a Spotify-on át a levelezést is.

Fontos még tudni, hogy a régebbi, nem EU Roamingos csomagokat használó ügyfelek díjmentesen (és a szerződéses idő meghosszabbodása nélkül) válthatnak az április elseje óta elérhető EU-csomagokra, április 1-től pedig a KID csomagot használó gyerekek havi 60 perc hívást indíthatnak díjmentesen a Vodafone Family felhasználó családtagjaik felé.

Telenor: Dél-Korea és az USA problémás lehet

A norvég cég magyarországi képviselete a korábban említett feltételeken kívül (például szerződő partner megléte a külföldi országban) felhívta a figyelmet, hogy a mobilhálózat frekvenciája miatt is adódhatnak gondok. Hogy ez mit jelent? Régebbi típusú nyomógombos készülékek esetében például nem biztos, hogy egy “3G-only” hálózatra fel tud jelentkezni

– ez főleg Japánban, Dél-Koreában, Kínában és az USA-ban fordulhat elő, ahol WCDMA hálózatok is vannak.A Telenor április 30-tól egy promóció keretében csak az új EU szabályozás szerinti roaming többletdíjat számlázza, azaz a hazai díjakat nem. Emiatt a mostani EU-n belüli árak akár 75-80 százalékkal alacsonyabbak, mint előtte. A szolgáltatónál elérhető napi, heti és havi roamingjegy is. A cég elmondta: a hajóutak alkalmával a hajófedélzeti és a repülőgép-fedélzeti hálózatok szatellit technológiát is használhatnak, ezekre nem érvényes az EU roaming szabályozása és magasabb díjszabásba tartoznak.

Általános roaming sajátosság, hogy a fogadott hívásokért is fizetni kell roaming helyzetben. Mivel a roamingoló ügyfél így fizet a külföldi hálózat használatáért, ezzel a gyakorlattal kerülhető el az, hogy egy Magyarországon tartózkodó ügyfélnek a tudta nélkül jelentősen magasabb percdíjat kelljen fizetnie, pusztán azért, mert nem tudja, hogy az, akit éppen felhív, külföldön van

– írták még arra a kérdésünkre, hogy mire érdemes odafigyelni.

A panaszokkal kapcsolatban megtudtuk, hogy a megemelkedő, és bepanaszolt roamingszámlák nagyon gyakran az ügyfelek tudta nélkül generált forgalmak miatt keletkeznek – például az okostelefonokkal nagyon könnyű hosszú, többször 160 karakterből álló, így ténylegesen 2-3 SMS-nyi hosszúságú üzeneteket megírni és elküldeni, amit az ügyfél viszont csak egy SMS-nek lát a telefonjában.

Tipikus példa még a háttérben futó okostelefon alkalmazások által generált adatforgalmak és automatikus frissítésletöltések, melyekről a felhasználó nem tud ugyan, de megtörténik.

Jó tanács: ahogy minden más szerződéskötésnél, úgy a roamingnál se hagyja ki az apróbetűs részt! Például huzamosabb ideig történő külföldi tartózkodásra a legtöbb szolgáltató roaming ajánlata nem érvényes. Igaz, az fair usage policy miatt csak a megugró külföldi használat után vonják meg az ügyféltől a hazai árakat biztosító opciókat, de azért jobb felkészülni, mint meglepődni.

Fejlécképünk: Array

Ajánlott videó

Olvasói sztorik