Pénzügy

A gyógyszertárakat is érzékenyen érintheti az új cafetéria

Együttműködési Megállapodást kötött a gyógyszerészek érdekképviselete, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a hazai egészségpénztárakat tömörítő legjelentősebb szövetség, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). Céljuk a lakosság egészségi helyzetének javítása, az egészségtudatosság gondolatának terjesztése és a két szervezet tagi érdekeinek közös képviselete. A hosszú távú együttműködés első lépéseként a MGYK és az ÖPOSZ közösen szorgalmazza az egészségpénztári munkáltatói támogatási rendszer megerősítését, sőt szolgáltatásbővítést is javasolnak.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) közötti együttműködés fő célja, hogy a két fél folyamatos szakmai konzultációt folytasson és a pénztártagok/vásárlók érdekeit szolgáló kölcsönösen releváns kérdések tekintetében szakmailag együttműködjön.

Az együttműködés első lépéseként a két szervezet közösen kéri, hogy a kormány lépjen az egészségügyi megtakarítások munkáltatói támogatási lehetőségeit 2017-től drasztikusan sújtó cafetéria-rendszer korrekciója, kiegészítése terén, hiszen több százezer ember egészsége a tét. (2017-től megszűnik a kedvezményes adózás a munkáltatói pénztári támogatásokra, így az adóteher 34,51 százalék helyett 49,98 százalékos lesz.)

Az ÖPOSZ elnöke elmondta, hogy az egészségpénztári tagok nagy arányban támaszkodnak a munkáltatókra:

Több százezer ember számára ma a munkáltatói gondoskodás az az eszköz, mely révén gyógyszereiket, egészségügyi költéseiket ki tudják fizetni – egyértelműsítette a helyzetet Dr. Kravalik Gábor.

A hazai gyógyszervásárlások egy jelentős részét az egészségpénztári tagok pénztári munkáltatói és egyéni befizetéseikből finanszírozzák. Aggódva figyeljük azokat a híreket, amelyek azt mutatják, hogy az egészségpénztári tagok jelentős része nem tudja majd pótolni az eddigi munkáltatói befizetéseket. Abban bízunk, hogy a munkáltatók a jövőben is kedvezményesen támogatják majd a dolgozókat és így egyetlen ember egészsége sem szenved hátrányt, hiszen az egészség közös ügyünk – kommentálta az ÖPOSZ véleményét a MGYK elnöke Dr. Hankó Zoltán.

A két szervezet közös konzultációt kezdeményez a kormányzattal az egészség célú öngondoskodás támogatása érdekében, mivel fontosnak tartja, hogy a munkáltatóknak a jövőben is legyen lehetőségük dolgozóik egészség- és nyugdíjcélú megtakarításainak kedvezményes támogatására.

A pénztárak ennél is többet szeretnének elérni

Az ÖPOSZ emellett azt is javasolja, hogy az egyéni pénztári befizetések 20 százalékos adó-jóváírásának mértéke 2017-től legalább 10 százalékponttal emelkedjen, a jelenleginél magasabb limit és önálló jogcím meghatározása mellett.

A Kamara és az ÖPOSZ a szolgáltatások bővítését is támogatná.

A gyógyszerellátás egészségügyi tevékenység, ezért szeretnénk elérni, hogy a gyógyszertári vásárlás – mint szakértői árusítás keretében igénybe vett szolgáltatás – korlátozás nélkül elszámolható legyen a pénztárakban – fejtette ki Dr. Hankó Zoltán.

Egy ilyen lehetőség megteremtése a MGYK szerint aktívan növelheti a tudatosságot a gyógyszervásárlásban.

Az egészségpénztárakon a tagság és azok közeli hozzátartozói révén hozzávetőlegesen három millió ember mindennapi egészségügyi kiadásai futnak keresztül – fogalmazott az ÖPOSZ elnöke, aki azt is elmondta, hogy a pénztártagok legnagyobb mértékben gyógyszerre, gyógyászati segédeszközökre, privát orvosi ellátásra, illetve fogászati ellátásra fordítják – évi közel 60 milliárd forint összegű – befizetéseket.

A gyógyszertári vásárlások adminisztrációjának egyszerűsítésével, a teljes patikai termékkör elszámolásának megteremtésével a gyógyszervásárlói réteg számára növekedhet a felhasználás biztonsága, biztosítható a biztonságos gyógyszerfogyasztás – állítja egybehangzóan a két szakmai szervezet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik