Pénzügy

Négy nullát levágnak a fehéroroszok pénzéből

Pénteken jön az új rubel, ami tízezer régit ér.

Új rubelt vezet be a minszki jegybank, amelytől azt remélik, hogy lezárhatják az elmúlt évek hiperinflációs korszakát. A súlyos gazdasági válsággal küzdő volt szovjet köztársaságban pénteken jön az új fizetőeszköz, egy új rubel tízezer régit fog érni.

A központi bank szerint ez a lépés technikailag könnyen kivitelezhető, nem befolyásolja a pénz vásárlóerejét és más valutákkal szembeni árfolyamát, és az infláció alakulására sincs hatással.

A minszki kormány 2011-ben 65 százalékkal értékelte le a pénzt, mert az állami szektorban végrehajtott jelentős béremelés miatt 100 százalék fölé emelkedett az infláció. A pénzromlás azóta csökkent, tavaly már csak 12 százalékot ért el.

Az IMF üdvözölte a döntést a redenominációról, de figyelmeztetett, hogy át kell alakítani a veszteségesen működő állami vállalatokat.

Fehéroroszország gazdasága egyébként tavaly 4 százalékkal, az idei év eleje óta pedig 3 százalékkal zsugorodott, mert fő exportpiacáról, Oroszországról rá is átterjedt a válság. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik