Pénzügy

Ötvenmilliós bírságot szabott ki a K&H biztosítóra a jegybank

Átfogó vizsgálatának lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a K&H Biztosító Zrt.-re, a nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt.

A bírság összegét nem rendkívüli súlyú jogszabálysértések, hanem a sok feltárt hiányosság és a biztosító piaci súlya határozta meg – közölte a jegybank hétfőn.

Alapvetően szabályszerűen működtek, de

A MNB a társaság tevékenységét 2012. október 25-től tekintette át. A hatósági ellenőrzés során feltárt sok hiányosság ellenére a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik – hangsúlyozta tájékoztatásában a jegybank.

  • A jegybanki vizsgálat problémát talált a biztosító vállalatirányítási, ügymenet-kiszervezési és leltározási gyakorlatában, valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztásában is.
  • A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések nyilvántartási, adatszolgáltatási- és feldolgozási, valamint ellenőrzési rendszerei sem mindenben feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. A kgfb-szerződések esetében jelentős arányban elmulasztotta, határidőn túl teljesítette tájékoztatási kötelezettségét.
  • A vizsgálat sok, esetenként kisebb jelentőségű hiányosságot tárt fel a biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási szerződéseinek jogszabály által előírt tartalmi elemeivel kapcsolatban is.
  • A társaság többször megszegte az ügyfelek tájékoztatására és panaszkezelésére vonatkozó előírásokat is – közölte a jegybank.
  • Az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, és a jogszabály előírásai szerint évente rendszeresen teljesítendő tájékoztatást számtalanszor késedelmesen adta meg ügyfeleinek a társaság.

Az MNB jelezte, a törvényi előírás szerint a 100 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedő bírságkereten belül különösen a társaság piaci súlyából fakadó kockázatok, a jogsértések száma, illetve rendszerszintű jellege miatt állapították meg ekkora összegben a bírságot.

A jegybank határozatában szeptember 30-ig adott határidőt a biztosítónak arra, hogy írásban tájékoztasson a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik