Budapest, 2013. szeptember 10.
Spéder Zoltán, az FHB Bank igazgatóságának elnöke (b) és Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója távozik a Magyar Nemzeti Bank elnökének és a hazai vezető kereskedelmi bankok vezetőinek találkozójáról az MNB épületében 2013. szeptember 10-én.
MTI Fotó: Kallos Bea
Pénzügy

Spéder bankja visszavette a botrányos kötvényt

24.hu
24.hu

2016. 06. 18. 16:18

A feltételezések szerint a magyar államhoz kerülhetett a harmincmilliárdos kötvény, amely négy éve kihúzta a bajból az FHB-t.
Korábban a témában:

A Spéder Zoltán vezette FHB Bank pénteken bejelentette: visszavette azt a nagyjából harmincmilliárd forint értékű kötvényt, amely 2012-ben kihúzta a bajból a megrendült pénzintézetet. Sok jel utal arra, hogy a kötvény kerülőúton a magyar államhoz kerülhetett, de az FHB most sem árulta el, kitől vásárolták vissza a kötvényt, és azt sem, hogy milyen forrásból.

Spéder Zoltán ellen egyébkén az elmúlt hetekben kormányzati hadjárat indult, amelynek keretében a titokzatos kötvényvásárlás is előkerült. A Magyar Nemzeti Bank a kötvénykibocsátás ügyében 105 milliós bírságot szabott ki az FHB-ra, és személyi felelősségre vonást is indított. A jegybank szerint félrevezető volt az a kibocsátói tájékoztatás, miszerint a kötvények nem magyarországi befektetőhöz kerültek. (444)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.