Pénzügy

Cafeteria: olyan jön, ami eddig még soha nem volt

Cafeteria ügyben manapság bármire számíthatunk. A legújabb fejlemények is ezt mutatják.

Alaposan megváltozhat jövőre a cafeteria, még ahhoz képest is, amit beterjesztett a kormánypárt (a javaslatot itt találja). A törvényalkotási bizottság javaslata szerint ugyanis lenne egy új adómentes juttatás: a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás – figyelt fel rá a munkajog.hu.

Az, hogy az „egészségügyi cafeteria” adómentes lenne, egyben azt is jelentené, hogy sokkal kedvezőbb feltételekkel lenne adható, mint a SZÉP- kártya, vagy a terve szerint készpénzben adható évi százezer forint, Hiszen ezekre szja-t és ehot is kell fizetni ( az 1,19 századdal felszorzott adóalapra jön rá a 15 százalék szja és 14 százalék eho, összesen 34,51 százalék tehát a közteher). AZ egészségügyi cafeteria ezzel szemben éppen úgy adómentes lenne, mint a munkáltatói lakáscélú támogatás, vagy a sportrendezvényre szóló belépők. (Ezek adómentessége megmaradna egyébként jövőre is.)

Hogy milyen típusú egészségügyi ellátások nyújthatók adómentesen, azt később határozná meg az egészségügyért felelős miniszter „az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben”.  Ezek olyan nem pénzben kapott juttatások lennének, amelyeket nem lehet majd utalvány formában teljesíteni. A javaslatban nem szerepel felső összeghatár.

Megerősítené a privát egészségügyet

Nagy jelentőségű módosításról van szó, amely jelentős összegeket áramoltathat a magán-egészségügyi intézményekhez, különösen, ha a rendeletben az ellátásokat eléggé széles körűen határozzák meg – állapítják meg.

Utóbbi esetben a hatás a privát egészségügyi rendszer komoly megerősödése lenne.

A bizottság összegző módosító javaslatának indoklása szerint „a konkrét szűrővizsgálatok nincsenek törvényi szinten szabályozva, így nem lenne azonosítható a végrehajtás során, hogy mely vizsgálatokra, ellátásokra terjed ki az adókedvezmény”, ezért van szükség rendeleti szabályozásra is. Ennek alapján tehát arra lehet számítani, hogy a kormány azt tenné lehetővé a munkáltatóknak, hogy adómentesen kifizethessenek a munkavállalóinak szűrővizsgálatokat.

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) rögtön riadót is fújt a hírre, mert attól tartanak, hogy amennyiben ez a terv megvalósul, véglegesen kettéválik Magyarországon egészségügyi ellátás. Az egészségügyi intézetekben bizonyos ellátásokat csak azok a szerencsések lesznek jogosultak igénybe venni, akiknek a munkahelye hajlandó áldozni az alkalmazottai egészségére. A szegényebb rétegek életkilátásai jelentősen romlani fognak – borítékolják.

Mi lesz a többi béren kívüli juttatással?

Mi várna pl. az önkéntes pénztárakra? Mivel jövőre a SZÉP-kártyán, és a készpénz-cafeterián (és még két kivételen) kívül más béren kívüli juttatás a tervek szerint nem lenne, így írják, hogy az önkéntes pénztárakba fizetett munkáltatói juttatások is „egyes meghatározott juttatásnak” minősülnének. Vagyis a 34,51 százalékos adóteher helyett 49.98 százalék mellett lenne adható.

Nem lesz béren kívüli juttatás  pl. az üdülési szolgáltatás, munkahelyi étkeztetés, iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, képzési költségek átvállalása, önkéntes kölcsönös biztosító pénztári munkáltatói hozzájárulás, önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba célzott szolgáltatásra befizetett összeg sem 2017-től. De azt külön nem írják, hogy ezek lehetnek-e egyes meghatározott juttatások majd.

Az RSM-DTM szerint mindez azt jelenti, hogy ezek a cafeteria-elemek kikerülnek a béren kívüli juttatások közül és csak a munkabérek adóterhe mellett adhatóak a későbbiekben – már ha valakinek az ilyen formában megéri.

Hogy az Erzsébet-utalványra mi vonatkozna? Mindkét javaslatban azt írják, hogy “Új átmeneti rendelkezés kerül beiktatásra az Erzsébet-utalványra vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezésével összefüggésben.” illetve az indoklásban ezt: “A rendelkezés hatályon kívül helyezi az Szja tv. Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatos rendelkezéseit.” Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) értelmezése szerint az Erzsébet étkezési utalvány megszűnne, aminek a kereskedők örülnének. Az RSM DTM is azt írta, hogy az Erzsébet-utalvány megszűnik.

A portál azt is kiszúrta, hogy a 100 ezer forint SZÉP-kártya + 100 ezer forint készpénz-cafeteria verzió csak a költségvetési szervekre vonatkozna, így az állami vállalatok alkalmazottai a versenyszférához hasonlóan 350 ezer forint SZÉP-kártyát, és 100 ezer forint készpénzt kaphatnának kedvezményes adózással a munkáltatóiktól.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik