Pénzügy

Problémák vannak a CSOK-kal

Már az induló kommunikáció is előrevetítette, hogy problémák lesznek a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kiterjesztésével, legalábbis, ami annak megértését illeti - állítja a Balla ingatlanirodák ügyvezető-tulajdonosa, Balla Ákos. A következmény szerinte: némi bizonytalanság és a lakásárak ebből következő indokolatlan megemelkedése. Ugyanakkor egy másik komoly gond is körvonalazódni látszik: a most beinduló társasházi fejlesztéseknél nem nagyon tudják majd igénybe venni a támogatást azok, akik egyébként élhetnének vele.

A CSOK kapcsán még mindig jellemző a bizonytalanság az ügyfelek körében – jelezte Balla Ákos. Magyarázata szerint ennek oka elsősorban az, hogy már a kezdetekkor elhibázott volt a támogatással kapcsolatos kommunikáció, és ez még mindig nem lett igazán helyre téve.

Áremelkedéshez vezetett

A szakértő narratívája szerint egyszer csak váratlanul, egy egészen meglepő tartalommal kezdte el kommunikálni a kormány a CSOK megváltozott feltételrendszerét, és a szavak hallatán szinte mindenki igénybe szerette volna venni a lehetőséget, többségében még azok is, akik egyáltalán nem voltak jogosultak a CSOK-ra, mert nincsen gyermekük, nem is nagyon lesz, vagy mondjuk olyan lakást akarnak venni, mely semmilyen módon nem lenne alkalmas arra, hogy ezt a támogatást igénybe vegyék rá.

A félresikerült kommunikáció és az ebből eredő félreértések viszont felhajtották az ingatlanárakat, még azokon a területeken és azon lakástípusok esetében is, ahol tényleg esély sincsen arra, hogy ott és azon ingatlanoknál a CSOK valaha is éreztesse közvetlenül a hatását.

Balla Ákos szerint most az lenne nagyon fontos, hogy egy picit tisztábbá váljon végre a kommunikáció a támogatással kapcsolatban. Azt kellene elsősorban elmagyarázni az embereknek, hogy nem mindenki számára elérhető a támogatás, illetve tisztázni, hogy pontosan ki, mikor veheti igénybe.

Csak kevés lakást érint, ahogy az áfacsökkentés is

A szakértő kitért arra is, hogy nagyon sokan a megváltozott CSOK-ban csak egy ingatlanpiaci lehetőséget látnak. Elhangzottak olyan számok, miszerint 20-30-40 ezer lakás épülhet a támogatás hatására több év alatt, azt azonban tudni kell, hogy ez a mennyiség a lakásállományunk még egy százalékát sem éri el.

Az áfacsökkentés volt a másik dolog, ami az elmúlt időszakban jelentősebb változást eredményezett az ingatlanpiacon, és ez szerinte egy vitathatatlanul jó intézkedés volt. Pozitívuma, hogy az áfacsökkentésnek van visszacsatornázott adóvonzata is, valamint fehéríti a gazdaságot. Ugyanakkor itt is mindössze egy százalékról beszélünk – a lakásállomány ekkora szeletét érinti ez a lépés -, ennyi az, amit az építőipari kapacitás elbír.

Mindennek hatására viszont ma már azt látjuk, hogy ismét színesebbé vált a lakásmix, visszajöttek a kisebb lakások, és jellemzően nincsenek benne a projektekben a nagy lakások. Tehát valójában a 41-70 négyzetméteres ingatlanoknál szélesedett ki a kínálati kör, valamint újra megjelent a már említett “egészséges lakásmix”.

Nem a CSOK-osok számára épülnek most a lakások?

A szakértő hozzátette, hogy az új lakás vásárlása most az erős középréteg vagy inkább a felső réteg luxusa. Ez persze azt is jelenti, hogy a fejlesztők nem a 60 négyzetméteres lakást vásárló, háromgyermekes CSOK-igénylőkre számítanak, hanem alapvetően arra a tehetősebb rétegre, mely új építésű lakást akar és tud is vásárolni magának.

Ebben a helyzetben viszont hátrányba kerülnek a CSOK-ot igénylő vásárlók, hiszen számukra ezek a lakások (finanszírozási oldalról) majd csak a fejlesztés legvégén lesznek elérhetők. Ez azt jelenti, hogy csak a teljesen elkészült lakásokat vásárolhatják meg támogatással, a még projektszinten létezőket nem. Kérdés azonban, hogy mire támogatással megvehetnék az új építésű társasházi lakásokat, lesz-e még belőlük eladó a piacon.

Ehhez kapcsolódik az a nagyon fontos dolog, hogy a beruházások tőkeszegények, a fejlesztésekhez bankhitelt kell igénybe venniük, ami persze költséggel jár. A projektek jelentős részénél megjelenik egy szükséges, komoly vásárlói előfinanszírozás, ami azt jelenti, hogy a vevőnek az első kapavágásig ki kell fizetnie a lakás árának 30-40 százalékát, majd a befejezésig 80-85 százalékát. És ameddig lesz olyan vevő, aki meg tudja tenni ezt, addig el fogja vinni a kínálatot azoktól, akik a CSOK lehetőségével a nagy társasházi beruházásoknál élhetnének – hangsúlyozta Balla Ákos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik