Pénzügy

Havi 7-8 ezer forintot tesznek félre havonta a babakötvényesek

babakotveny(210x140).jpg (Array)
babakotveny(210x140).jpg (Array)
Négy év alatt meghaladta a százezret a Magyar Államkincstárnál megnyitott Start-értékpapírszámlák száma. A számlákon lévő értékpapír-állomány névértéken összesen csaknem 23 milliárd forint, amiből 21,4 milliárd forint van babakötvényben - írja a Magyar Idők keddi számában.

Átlagosan tehát több mint 25 ezer számlát nyitnak a szülők évente, és 7-8 ezer forintot tesznek félre gyermeküknek havonta – tudta meg a napilap a Nemzetgazdasági Minisztérium adataiból. A fiatal felnőtt az életkezdési támogatást tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, a gyermekvállalás feltételeinek megteremtésére, valamint a jogszabályban meghatározott más célokra fordíthatja.

Az állam minden 2005. december 31-e után született gyermeknek egyszeri, 42 500 forint összegű életkezdési támogatást ad. A babakötvénybe fektetett megtakarítás évi háromszázalékos kamatprémiummal és a futamidő alatt átlag három százalékos inflációval, tizenkilenc éven keresztül havi ötezer forint befizetett összeggel és az állami induló és szülői befizetések után járó támogatásokkal számolva 2,3 millió forintot jelent a gyermeknek, amikor nagykorúvá válik – olvasható a Magyar Időkben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik