Budapest, 2015. június 16.
Taxisok álló demonstrációja a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) és az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) szervezésében Budapesten, az V. kerületi Alkotmány utcában 2015. június 16-án. A taxisok azért demonstráltak, mert a törvényhozás nem fogadta el a taxis rendeletet.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Pénzügy

Sok a baj az Uberrel, de ettől még nem kellene betiltani

Ember Zoltán
Ember Zoltán

újságíró. 2016. 05. 18. 16:27

A kormány kedden kezdte el a törvényjavaslat tárgyalását, nemsokára akár már be is tilthatják az Ubert. Összeszedtük a sok apró részletet, amit mindenképpen tudnia kell az ügyről.
Korábban a témában:

Mi a baj az Uberrel?

Sok baj van vele, de ettől még nem kellene betiltani. A legnagyobb baj, hogy az Uber valóban a szürke zónában működik – nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Az Uber kezdettől fogva úgy van kitalálva, hogy a globális pénzügyi rendszer segítségével, évente milliárdokat spóroljon meg azzal, hogy csak a legszükségesebb adónemeket kelljen befizetnie a lehető legalacsonyabb adókulcs szerint az adott országokban. (Első megjegyzés: a budapesti taxisok többsége is adót csal, méghozzá változatos módszerekkel, nagyüzemben, amiről a NAV is tud, csak nincs kapacitásuk ezt ellenőrizni.)

Az Uber adózási gyakorlata ugyanakkor nem nyilvánvalóan törvényellenes. Sőt, azt mondhatjuk, hogy az Uber betartja az összes nemzeti adószabályt, mégsem fizetnek elég adót az adott országban. Mert ilyen az országhatárokon átívelő, globális pénzügyi rendszer, hogy ezt meg lehet tenni, ezért meg is teszik. E mellett a cég nem biztosít munkajogokat a sofőrjeiknek, nincs táppénz, nincs szabadság, nincs sztrájkjog. Az USA-ban az Uber sofőrök például erre hivatkozva kaptak 100 millió dolláros kártérítést az Ubertől peren kívül.

Budapest, 2016. január 20.
Az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozó taxisok állnak autóikkal a belvárosi József Attila utca, Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél 2016. január 20-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összefoglalva: bár van sok szabályozni való az adózásban és a munkavállalói jogokban, ezt meg lehetne oldani tiltás nélkül. A már meglévő jogszabályok alapján, az ellenőrzést szigorítva.

Korábban ezt az álláspontot képviselte a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium, de a kormányban végül a Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium agresszívebb, tiltani akaró fellépése győzött. Ezt a szerepet a taxislobbival kitűnően szót értő Fónagy János fejlesztési államtitkár vállalta magára, akinek – saját bevallása szerint – még okostelefonja sincs.

Adócsalásra épülnek?

Sokak szerint, az Uber országhatárokon átívelő, a globális pénzügyi rendszer előnyeire adócsalásra épülő modellje, tudatosan rombolja a létező kapitalizmus kereteit. Az alapító, az amerikai Travis Kalanick önmagára legalábbis úgy tekint, mint egy politikai aktivistára, aki szétrombolja a fennálló piaci viszonyokat egy adott városban (bár ez végül is mindegy az utasok szempontjából, akik az Uberrel olcsóbban utazhatnak, mint a helyi taxival). Egy jellemző adat: a NAV budapesti ellenőreit például Hollandiából tiltották le az Uber alkalmazásból.

Londonban továbbra is olcsóbban taxizhatnak az utasok. Senki nem akarja betiltani az Ubert >>

Miről vitázik a Parlament?

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter törvényjavaslatának indoklása alapján a fővárosi és a megyei kormányhivatalok rendelhetnék el az olyan netes tartalom blokkolását, ami hozzáférést biztosít az olyan diszpécser-szolgáltatásokhoz, mint amilyen az Uber. Amúgy a keddi parlamenti ülésnapon teljes érdektelenségben telt az Uberről szóló általános vita. A vezérszónokokhoz senki nem szólt hozzá, kérdések sem születtek. Amúgy, ha érdekli a Parlament munkája, itt nézheti élőben, amikor üléseznek>>

Be lehet-e tiltani technológiailag az Ubert?

A tiltás technológiailag nem lehetetlen. Jelenleg egyetlen városban sincs betiltva az Uber app. Így Magyarország lenne ebben az első. Az biztos, hogy az eredeti terv, miszerint az illetékes kormányhivatal rendelné el a hozzáférést biztosító alkalmazás blokkolását az alkalmazásboltoknál (Google, Apple), kevés lesz. Az Uber ugyanis mindenben megfelel a Google szabályainak, ezért valószínű, hogy a kormány kérésének nem fognak eleget tenni. A mobilszolgáltatókat a bíróság elvileg felszólíthatja, hogy geolokációs alapon blokkolják az alkalmazásokat, és ez könnyen is kivitelezhető. Spanyolországban is ezt történt, de két hónapja már ott is újra elérhető az Uber.

Miért gáz, hogy a kormány be akarja tiltani az Ubert?

A kormány azt mondja, a versenyt szeretné megvédeni azzal, hogy betilt egy piaci versenytársat. Ez már önmagában abszurd. Ráadásul a kialakult helyzet éppen a kormánynak köszönhető, amely a taxisok kérésére 2013-ban törvényben iktatta ki a taxitársaságok közötti piaci versenyt a hatósági árral. Tehát most egy korábbi szükségtelen beavatkozást (verseny kiiktatása) orvosolnának egy újabb szükségtelen beavatkozással (verseny betiltása). A verseny kiiktatása egyébként azzal járt, hogy azóta a taxistársaságok nem igazán jeleskedtek az innovatív megoldások bevezetésében, viszont eszméletlen pénzeket kérhetnek el a hozzájuk csatlakozó magánzó taxisoktól.

Budapest, 2015. március 22.
Az Uber közösségitaxi-szolgáltatás egyik sofőrje elindul utasával Budapesten 2015. március 21-én. Az Uber ellen mintegy ötven taxis demonstrált március 19-én Budapesten.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ki veszít az Uber betiltásával?

Természetesen az utasok, a nép. Az Uberrel olcsóbban taxizhatunk, mint taxival (hogy csak a legfontosabb szempontot említsük az összehasonlításban). Budapesten havonta 150 ezer ember, közöttük nagyon sok fiatal, használja az alkalmazást. Teljesen érthetetlen, hogy a kormány miért nem kérdezte meg őket, mivel akarnak utazni: taxival vagy Uberrel. Talán azért, mert kétharmaduk uberezni akar, nem taxizni, és ez kínos a kormánynak.

Nem lehet szőnyeg alá söpörni 150 ezer felhasználót >>

Ki nyer az Uber betiltásával?

Természetesen a taxisok. A nagy taxistársaságok, és a független hiénák, akik hetente bezsarolják Budapest lakosságát a tüntetéseikkel, akik átvágják Ferihegyen a külföldieket, akik bunkók, agresszívek, ellenben nagyon hangosak, ha a minimum havi félmilliós nettó profitjukat kell megvédeni. Azok a taxisok, akik annak idején – szintén tüntetésekkel – vették rá a kormányt a fix tarifára, mondván, hogy 440 forint a benzin, és nem bírják a versenyt.

Csakhogy időközben bekavart a világpiacnak nevezett dolog, és a benzin ára 300 forint alá süllyedt. Ráadásul az utasokat már nem 150-ért viszik, mint 2011-ben, hanem a fix tarifáért, 280-ért.

Miért lesz jó a kormánynak, ha betiltja az Ubert?

Véleményünk szerint egyáltalán nem jó. Az összkép már most is az, hogy a kormány be akarja tiltani a piaci versenyt, mert engedett az agresszív, bunkó taxisok zsarolásának, vagy mert a kormány alkalmatlan hülyékből áll, élén Fónagy Jánossal, akik egyáltalán nem értik a XXI. századot, és nincs jobb ötletük, mint a betiltás.

Mi lesz az Uberrel, ha betiltják?

Semmi. Magyarország nekik kis piac, és amúgy is azt tervezik, hogy néhány év múlva a saját sofőrjeiket is kiiktatják az egész világon, mivel áttérnek az önvezető autókra. Akkor aztán majd lehet tovább tüntetni a taxisoknak Budapesten is, hogy a kormány jól forgassa vissza az idő kerekét.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.