Pénzügy

Az állami támogatás megmozgatta a telekpiacot, de egyelőre felemás képet mutat

epitkezes(210x140).jpg (építkezés, beruházás)
epitkezes(210x140).jpg (építkezés, beruházás)
A családi ház építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára a fővárosban 13 százalékkal 39,5 ezer forintra emelkedett december vége óta - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. Az ország többi részében azonban vegyesen alakultak a telekárak: Vas megyében drágultak, Pest megyében stagnáltak, míg Győr-Moson-Sopronban olcsóbbak lettek. Továbbra is jelentős a különbség a lakóövezeti és a külterületi telkek árai között.

A telekpiacon is érzékelhető élénkülés következett be az elmúlt hónapokban. A kínálat jelentősen nőtt országszerte, ezzel párhuzamosan az árak is nőttek a múlt év végéhez képest. Az ingatlan.com a magánszemélyek által feladott több mint 5 ezer hirdetésen alapuló elemzése szerint Budapesten a telkek átlagos négyzetméterára 39,5 ezer forint volt, ami 13 százalékos drágulást jelent a tavaly decemberi árszinthez képest.

 

A fővárosban

A portál vezető gazdasági szakértője Balogh László szerint a kínálat is jelentősen megnőtt, májusban 45 százalékkal több budapesti telek keresett gazdát, mint a múlt év végén. “A telkek árait az év legelején még csak a lakásépítéseket tervező beruházók mozgatták, de az elmúlt egy-két hónapban a nagycsaládosok jelenléte is érezhetővé vált a piacon. Ők elsősorban a családi otthonteremtési kedvezmények (CSOK) igénybevételével szeretnének saját családi házat építeni” – tette hozzá a szakember.

Vidéken

A fővároson kívül az ország más részein felemásan alakult a telekpiac. Vas megyében például 33 százalékkal 8 ezer forintra emelkedett a telkek átlagos négyzetméterára, Bács-Kiskunban 20 százalékkal 6 ezer forintra nőtt az átlagár a kínálati piacon. Ezzel szemben Pest megyében stagnáltak az árak, májusban átlagosan ugyanúgy 12 ezer forintba került egy négyzetméter, mint december végén. Győr-Moson-Sopronban csökkentek az árak, mégpedig 25 százalékkal 15 ezer forintra, és Fejérben is olcsóbbak lettek a telkek, az átlagos négyzetméterár ebben a megyében 6 százalékkal 8 ezer forintra mérséklődött.

Külterületen

Balogh László elmondta azt is, hogy az elemzésben a családiház-építésre alkalmas lakóövezeti és külterületi telkek árát is megvizsgálták, egyrészt, mert a külterületi telkek olcsóbbak és január óta ezekre is lehet állami támogatással családi házat építeni. “A végeredmény szerint a fővárosban és a megyék többségében a lakóövezeti telkek átlagos négyzetméterára emelkedett, kivétel csak Nógrád és Veszprém megye volt” – mondta Balogh László.

Hozzátette: a lakóövezeti telkek 12 ezer forintos országos átlagos négyzetméterára négyszerese volt a külterületi telkek 3 ezer forintos átlagárának. “Ez elsősorban azoknak a vásárlóknak kedvez, akik már nem tudják megfizetni a városok központi fekvésű telkeit, de nem okoz problémát, ha a külső kerületekbe kell költözniük.” – értékelt az ingatlanos portál szakértője.

Budapest környéke

A fővárosi agglomerációban is felemásan alakultak a telekárak december óta. Míg Gödön december végéhez képest 70 százalékkal 17 ezer forintra nőtt a telkek átlagos négyzetméterára, Gyömrőn pedig 60 százalékos drágulás következett be, közben Szigetszentmiklóson például 5 százalékkal 10,5 ezer forintra, Törökbálinton pedig 25 százalékkal 15 ezer forintra mérséklődött a telkek négyzetméterára a kínálati piacon.

“Azoknak, akik családi ház építése céljából vásárolnának telket, mindenképpen érdemes lehet az agglomeráció dél-budai részén – Biatorbágyon, Budaörsön, Érden, Százhalombattán és Törökbálinton – is körülnézni, mivel ezeken a településeken szinte kivétel nélkül csökkentek vagy stagnáltak a telekárak.” – elemezte a lehetőségeket Balogh László.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint a telkek piacának élénkülése arra utal, hogy a következő időszakban egyre több családi ház építése indulhat meg országszerte. Ezzel párhuzamosan azonban az új építésű társasházi lakások piacán is bővülés jöhet, de az számokban ez várhatóan csak jövőre fog jelentkezni, addigra készülnek majd el az építés alatt lévő vagy tervezett lakóingatlanok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik