Pénzügy

Nyugdíjpara – 8 kérdés, amit talán sosem mert feltenni

A vízcsapból is az folyik, hogy félre kell tenni a nyugdíjra, de valahogy mégis nehezen vesszük rá magunkat arra, hogy valóban meg is halljuk ezt az üzenetet. Talán azért, mert nem vagyunk tisztában vele, hogy miről is szól ez az egész.

A Bankmonitor.hu most nagyon egyszerűen és közérthetően foglalta össze a lényeget.

Miért kell nyugdíjcélra félretenni?

A jelenlegi – ún. felosztó-kirovó – nyugdíjrendszerben a most dolgozók nyugdíjjárulékaiból fizetik a már nyugdíjasok ellátását. Ez a rendszer azonban csak abban az esetben fenntartható, ha a nyugdíjasok és a dolgozók aránya megfelelő (kevesebb nyugdíjas van, mint dolgozó).

Számos jel utal arra (pl. öregedő társadalom), hogy az állami nyugdíjak nem tudnak majd a jövő nyugdíjasai számára megfelelő életkörülményeket biztosítani, ezért a nyugdíjcélú megtakarítás fontossága egyre inkább meghatározó. Ennek legelterjedtebb, és nagy tömegek számára legoptimálisabb formáját az önkéntes nyugdíjpénztárak (ÖNYP) jelentik.

Hogyan működnek a nyugdíjpénztárak?

Az ÖNYP-k nagy előnyét jelenti azok egyszerű, pénzügyi tudást nem igénylő konstrukciója: a megtakarító minden hónapban befizet a pénztárába, a pénz pedig egy általa választott portfólióba kerül. A pénzt ezt követően profi szakemberek kezelik a választott portfólió kockázati szintjétől (óvatos, kiegyensúlyozott, dinamikus) függően. Az ÖNYP-k tehát saját számlákon gyűjtött megtakarítások, amelyek az elmúlt években a hozamok terén is igen jól teljesítettek.

Mekkora összeggel támogatja az állam az önkéntes nyugdíjpénztárakat?

Az állam is próbálja ösztönözni a lakosságot az időskori öngondoskodásra. Az éves önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket ugyanis azok további 20 százalékával, maximum 150 ezer forinttal toldja meg adójóváírás formájában. Ezt a maximális összeget 750 ezer forintos éves, vagyis 62 500 forintos havi befizetéssel lehet kihasználni.

Tudja, hogy mi a különbség a magánnyugdíjpénztárak és az önkéntes nyugdíjpénztárak között, vagy hogy mikor, milyen formában férhet hozzá a megtakarításaihoz, az örökölhető-e, és mennyit kell adóznia utána? Ha nem biztos a válaszokban, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik